Foci

Eladja Ferguson utolsó felfedezettjét a Manchester United

A Manchester United 10 millió font (kb. 3,5 milliárd forint) körüli összegért tovább ad Adnan Januzajon, jelentette a BBC. A koszovói-albán szülőkkel bíró belga labdarúgót még a 2012-2013-as szezonban rendelte az első csapathoz Sir Alex Ferguson – igaz, abban az évben egyszer sem játszott. A Fergusson utáni első United-menedzser, David Moyes viszont többször a kezdőbe is jelölte az akkor még mindig csak 18 éves Januzajt. Ryan Giggs visszavonulása után ő kapta meg a legendás walesi 11-es mezszámát is. Az elvárásoknak nem sikerült megfelelnie, a következő két évben alig játszott, majd először a Dortmundhoz, aztán a Sunderlandhez került kölcsönbe.

Most a kölcsönadásoknak vége, ugyanis a Real Sociedad visszautasíthatatlan ajánlatot tett le az asztalra José Mourinhónak. A portugál menedzser a nyár elején elmondta, felőle távozhat a hatszoros belga válogatott. Képzelhetjük, mekkora csalódás ez a klubnak és magának a játékosnak is, hiszen 2013-ban öt évre szóló szerződést kapott, annyira bíztak benne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik