Foci

Megvan a Videoton új vezetőedzője

A szerb Marko Nikolic lett a Videoton FC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A székesfehérvári klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 37 éves szakvezető szerződése két szezonra szól.

Marko Nikolic egy sérülés miatt fiatalon befejezte játékos-pályafutását, és már a harmincadik születésnapja előtt bemutatkozott vezetőedzőként a szerb élvonalban. Irányította az FK Rad, a Vojvodina, a Partizan Beograd és a szlovén Olimpija Ljubljana együttesét. Az előző idényben a Partizannal bajnokságot és kupát nyert Szerbiában.

Régóta követem a magyar bajnokságot… Úgy láttam, hogy évről évre fejlődik a liga, egyre jobb az infrastruktúra, a média és a szurkolók is követik a labdarúgást, de klubszinten hiányoznak a nemzetközi eredmények

– nyilatkozta új klubja honlapján Nikolic.

Kovács Zoltán sportigazgató elmondta, nagy csalódásként élték meg, hogy az előző idényben csak ezüstérmet nyertek az NB I-ben.

Most már kötelező ezen a csalódáson túllépnünk, hiszen hamarosan kezdődik a felkészülés az új idényre. A Videoton ambíciói még tovább nőttek, a céljaink pedig változatlanok maradnak

– fogalmazott Kovács, hozzátéve, reményeik szerint Nikolic vezetésével a nagy győztesek útjára léphetnek.

A Videoton FC pénteken közös megegyezéssel bontott szerződést a norvég Henning Berg vezetőedzővel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik