Foci

“Magyarország biztonságos és befogadó ország”

24.hu
24.hu

2017. 03. 10. 08:09

Korábban a témában:

Kedden derült ki, hogy a Videoton brazil középhátvédje, Paulo Vinícius pénteken leteszi az állampolgári esküt.

Bernd Storck két lépcsőben hirdeti ki a portugálok ellen készülő magyar keretet, elsőként az itthon játszó labdarúgóknak küldött meghívót, akik már a hétvégi fordulót követően, vasárnap megkezdik a közös munkát Telkiben.

Vinícius neve is ott van a listán, a hátvéd így nyilatkozott a vidi.hu-nak:

Több, mint öt éve élek Magyarországon, otthonomként tekintek erre az országra. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel, itt született meg, és itt is nevelkedik a két gyermekem. Egy barátságos, jó kedvű, biztonságos és befogadó ország Magyarország, ahol otthonra leltem. Bár azon még nem gondolkodtam, hogy mihez kezdek majd, ha befejezem a labdarúgó-karrieremet, de az biztos, hogy Magyarországon szeretnék élni a jövőben is. Természetesen új kihívást jelent számomra az, hogy mostantól bekerülhetek a nemzeti csapatba is. Ehhez azonban folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtanom, hiszen remek labdarúgók szerepelnek válogatottban. Szeretnék köszönetet mondani a Vidinek, a szurkolóknak és mindazoknak, akik az elmúlt években segítettek nekem.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

A vasárnaptól Telkiben edzőtáborozó kerettagok névsora

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Mezőnyjátékosok: Botka Endre (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Fiola Attila (Videoton FC), Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Kleinheisler László (Ferencváros), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Németh Krisztián (Al-Garafa), Paulo Vinicius (Videoton FC)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

View through glass, night
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.