Foci

Gulácsiék Bundesliga-másodikként is lemaradhatnak a BL-ről

Óriási meglepetésre továbbra is a második helyen áll a Bundesligában a frissen feljutott RB Leipzig. Ha ezt a helyezést meg tudnák tartani a szezon végéig a lipcseiek, akkor elvileg kvalifikálnák magukat a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Azért csak elvileg, mert a goal.com szerint az Európai Labdarúgó-szövetség figyelmeztette a Red Bull Salzburgot és a Red Bull Leipziget, hogy amennyiben mindkét csapat BL-t érő helyen végez hazája bajnokságában, csak az egyik indulhat el a legrangosabb kontinentális kupasorozatban.

Az UEFA szabályai szerint ugyanis egy idényen belül nem szerepelhet két olyan együttes, melyet ugyanaz a személy, vagy cég birtokol. Mint az köztudott, az osztrák és a német gárdának is az energiaitalt gyártó cég volt a tulajdonosa. A salzburgiak azonban nemrég már csak szponzori kapcsolatban állnak a Red Bullal.

Az európai szövetség – amennyiben a csapatok érdekeivel ellentétes határozatot hoz – a végső döntésnél azt veszi figyelembe, hogy melyik gárda végzett előkelőbb helyen hazája bajnokságában. Ez már csak azért is pikáns, mert a Salzburg vezeti az osztrák Bundesligát, a lipcseiek pedig aligha taszítják le a trónról a rekordbajnok Bayern Münchent a német élvonalban.

Az UEFA várhatóan a szezon végén, a bajnokságok lezárultával dönt az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik