Foci

2 millió forintra büntette az MLSZ Thomas Dollt

24.hu
24.hu

2017. 01. 19. 15:02

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén kétmillió forintos bírságot szabott ki Thomas Dollra, az NB I-ben címvédő Ferencváros vezetőedzőjére – tájékoztatta az FTC az MTI-t. A testület az év elején idézte be a német szakembert néhány, hónapokkal korábbi nyilatkozata miatt. A bizottság szerint a tréner a 2016. november 19-i, Vasas elleni és a december 10-i, MTK elleni

bajnoki mérkőzéseket követően a különböző médiumoknak adott nyilatkozataiban az MLSZ vonatkozásában olyan tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használt, amelyek alkalmasak arra, hogy az MLSZ működésével kapcsolatban a bizalmat megingassák.

Múlt kedden eljárásjogi kifogások miatt elhalasztották a tárgyalást, majd az FTC csütörtökön összeférhetetlenségre hivatkozott az eljáró tanács elnökével szemben, ám ennek ezúttal nem adtak helyt.

A fegyelmi bizottság szerint a Ferencváros vezetőedzője novemberben és decemberben több olyan nyilatkozatot tett, amelyben

kétségbe vonta a versenysemlegesség elvének érvényesülését. A hasonló tartalmú kijelentések sértik a bajnokságban résztvevő többi csapatot, és a világ bármely országában eljárást, büntetést vonnak maguk után.

Az mlsz.hu-n olvasható indoklás úgy fogalmaz: a fegyelmi bizottság álláspontja szerint “az eljárás alá vont sportszakember több alkalommal az elektronikus sajtóban, nagyobb nyilvánosság előtt megjelent nyilatkozatai alkalmasak arra, hogy az MLSZ működésével szembeni bizalmat megingassák”. Ezért az fb Dollt mint visszaesőt kétmilllió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Dr. Berzeviczi Attila, aki az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatósága elnöke, azt mondta az MTI-nek: az ítéletet alaptalannak tartják, s mindenképpen azt javasolják Thomas Dollnak, hogy fellebbezzen. Dr. Berzeviczi úgy fogalmazott: a szabály szövege rendkívül súlyos, általános bizalomvesztést és súlyos üzleti sérelmet vagy becsületsértést megvalósító, közvetlenül az MLSZ ellen közvetlenül megvalósuló cselekményt feltételez, azonban Thomas Doll semmi ilyet nem mondott, vagy tett, a szövetséget szóba sem hozta. Kizárólag a játékvezetéssel szembeni kritikákat fogalmazott meg.

“Túlzásnak tartjuk, hogy a játékvezetők ennyire bírálhatatlanok, mintha törvényen, véleményezésen felül álló személyek lennének. A mai tárgyaláson is úgy éreztük magunkat, mintha felségsértést követtünk volna el. Mi partnernek tekintjük a bírókat, s reméljük, hogy a jövőben jobban együttműködhetnek majd a felek. Azt azonban fenntartjuk, hogy az edzőknek és a kluboknak joguk van megfogalmazniuk a véleményüket” – mondta Berzeviczi Attila.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezõjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.