Foci

Kassai Viktor állítja, nem szupersztár és végképp nem arrogáns

A klub-világbajnokság egyetlen európai játékvezetőjét hazaérkezése után a Nemzeti Sport szembesítette azzal, milyen jelzőket aggattak rá. A játékvezetők pályán hozott ítéleteikkel rendre megosztják a szurkolókat, ezzel nincs is semmi gond. Ellenben az viszonylag ritka, hogy a legnagyobb tömegbázissal rendelkező magyar klub, jelesül a Ferencváros Kubatov elnöktől kezdve, Orosz vezérigazgatón át, a német edzőig nekimenjen egy-egy játékvezetőnek.

Thomas Doll akkor borult ki rá, amikor a novemberi Vasas – FTC rangadón (2-2), a 41 éves sípmester négy tizenegyest ítélt meg (hármat a Vasasnak) egy-egy játékost kiállított, illetve a Fradi edzőjét is elküldte a kispadtól.

Most vagy soha. Fogadj élőben a tél legforróbb helyzeteire! Tippmixpro

A német edző úgy fogalmazott, , azért mert a játékvezető rangosabb mérkőzéseket vezet Európában, mint amilyenek az NB1-esek, attól még nem kell szupersztárként, a honi futballistákkal lekezelően viselkednie. Doll összeesküvést sejt a háttérben, úgy érzi, nem lehetnek bajnokok, később, a bajnokság őszi szakaszának zárása után még konkrétabban úgy szólt, hétről hétre csapata ellen fútnak a játékvezetők. Nem csak Kassai, hanem mindenki.

Kassait korábban, még szeptemberben volt a megengedettnél tán arrogánsabb az újpesti Diarrával szemben.

Ehhez képest a legmagasabban jegyzett játékvezetőnk a csütörtöki Nemzeti Sportban a negatív jelzőket firtató újságírói kérdésre úgy reagált, szó sincs szupersztárságról. Úgy ment ki Japánba és úgy is érkezett haza, mint egy játékvezető.

Az arroganciával kapcsolatban pedig úgy:

Sok mindent mondtak már rám az elmúlt tizennyolc évben amióta az NB I-ben vezetek mérkőzéseket. Azt gondolom, kellő talpraesettség és határozottság nélkül képtelenség bíráskodni több ezer néző előtt huszonkét győzni akaró labdarúgó között. Egyébként pedig az állítólagos arroganciámra számomra megfelelő válasz, hogy kétezertíz óta éppen az NB I-es labdarúgók választottak meg hétszer egymás után a hazai bajnokság legjobb játékvezetőjének. Szerintem a legtöbb játékossal szót értek, ha valakire erélyesebben rászólok, az kívülről feltűnő lehet.

Arra a kérdésre meg, hogy mi a baja Fradival elmondta: a világon semmi.

Rengeteg FTC-szimpatizáns barátom van, nem törölték ki a nevemet a telefonjukból. Néhány nap múlva nekik is boldog karácsonyt kívánok, miként az összes magyar futballbarátnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik