Foci

MLSZ: lehet, hogy a Fradi nem kér Kassaiból, de ez nem így megy

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kijelentése szerint a nemzetközi előírásoknak megfelelően a kluboknak, illetve a válogatottaknak semmilyen szerepük nem lehet a játékvezetők kiválasztásában. Az MLSZ ezt a hivatalos honlapján megjelent közleményében szögezte le hétfőn, egyúttal hozzátette, sportszerűtlennek tart minden olyan felvetést, amely a játékvezető-küldés befolyásolására irányul.

Az egyenlő versenyfeltételek biztosításának egyik fontos garanciája éppen az, hogy a játékvezetők küldéséről nem az érintett csapatok döntenek.

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója az M4 Sport vasárnap esti, Góóól című műsorában “elfogadhatatlannak” értékelte Kassai Viktor tevékenységét a szombati Vasas-Ferencváros (2-2) mérkőzésen, és közölte, írásban jelzik az MLSZ-nek, hogy szeretnének “leiratkozni” a játékvezetőről. Kassai a listavezető angyalföldiek javára három, a Ferencvárosnak pedig egy tizenegyest ítélt, ebből mindkét együttes egyet értékesített.

Orosz Pál a bíró stílusával, arroganciájával is indokolta a döntésüket, és emlékeztetett, hogy Kassai a mostani szezonban eddig három bajnoki meccset vezetett az FTC-nek – a Budapest Honvéd, az Újpest és a Vasas ellenit -, ezeken összesen 14 sárga és két piros lapot adott az FTC játékosainak, és négy büntetőt ítélt a csapat ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik