Foci

Döbbenet: bajnokit nyert a Hamburg

Kleinheisler Lászlóék ellen szerezte meg a szezonban első bajnoki győzelmét a csapat.

Nem is olyan rég egy hosszabb cikkben foglalkoztunk azzal, hogyan süllyed egyre mélyebbre a Bunesliga „dinója”, a Hamburg focicsapata. Az első világháború vége óta élvonalbeli együttes olyan mélyrepülésbe kezdett, hogy ebben a szezonban még nem nyert bajnoki meccset, legutóbb még májusban, az Augsburg ellen nyertek a bajnokságban.

Bármennyire is rosszul szerepel a Hamburg, a Darmstad még így is verhetőnek tűnt, úgyhogy eléggé most vagy soha hangulatban vágott neki a meccsnek Markus Gisdol csapata. A vendégek a 30. percben meg is szerezték a vezetést (ez még csak a kilencedik bajnoki góljuk volt a szezonban), a minimális előnyt pedig meg tudták őrizni a lefújásig, a Darmstadt nem veszélyeztette az első sikerüket, sőt, Ostrzolek a végén be is biztosította a hamburgi sikert. A hazaiaknál Kleinheisler László kezdett, 75 percet volt a pályán.

Gregoritsché volt a győztes gól:

A Hamburg ezzel a győzelemmel elmozdult az utolsó helyről – az utolsó előttiek. A Darmstadt a 16., egy pont az előnyük a Hamburg előtt.

Eredmény – Bundesliga, 13. forduló

Darmstadt – Hamburg 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Gregoritsch (30.), Ostrzolek (90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik