Foci

Értelmezhetetlen az újpesti focicsapat problémája

Kapcsolódó cikkek

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. Mivel még mindig nem tud saját otthonában játszani a csapat (pedig elvileg szeptemberre ígérték, hogy elkészül), így az angyalföldi pálya felújítása miatt Kecskeméten rendezik majd hazai meccseiket.

A Nemzeti Sportközpontok az MTI-nek küldött nyilatkozatot az ügyben. Ebben azt írták, hogy az NSK legfontosabb célja a beruházással kapcsolatban az, hogy a vonatkozó jogszabályoknak és szakmai szabályoknak megfelelő, de a létesítményt használók igényei szerint átalakított létesítményt adjanak át.

Ezért mind az Újpest 1885 Labdarúgó Kft, mind az Újpesti Torna Egylet a tervezés minden fázisáról tájékoztatást kapott, és a koncepció tervek általuk történt jóváhagyását követően az engedélyezési-, valamint kiviteli tervdokumentáció is átadásra került részükre, sőt a Nemzeti Sportközpontok, a projekt kapcsán minden fontosabb mérföldkőnél széleskörű egyeztetést tartott a labdarúgóklub és az UTE bevonásával.

Ne hagyd ki az ősz legjobb legjobb focimeccseit. Fogadj a Tippmixpron!

Az NSK emlékeztetett arra, hogy a létesítmény rekonstrukciójára nettó 800 millió forint áll az építtető rendelkezésére, melyből az első ütemben a stadion pályavilágításának fejlesztése, korszerűsítése készült el még 2015. augusztusban. A második ütemben a létesítmény szurkoló-kiszolgáló egységeinek, egyes lelátórészeinek felújítását, az eddig csak szerkezetkész Megyeri út felőli fejépület II. emeletén a sportklubok számára irodahelyiségek létrehozását, új – stadionon belüli – közlekedési útvonalak kialakítását tartalmazó kivitelezési munkái zajlanak.

A végleges kivitelezési határidő 2016. november 22., ezt követi a műszaki átadás-átvételi folyamat, a használatbavételi eljárás lefolytatása.

Az NSK közölte, mivel a kivitelezés jelenleg is zajlik, a kivitelező a beruházást nem jelentette készre, a műszaki átadás-átvétel nem kezdődött meg, így az Újpest 1885 Labdarúgó Kft által felvett “hibalista” nem értelmezhető. A kivitelezésen jelenlévő műszaki ellenőrök folyamatosan nyomon követik a beruházás megvalósítását, a jogszabályoknak való megfelelőségét.

A közlemény szerint több olyan tétel is szerepel a közzétett listán, mely az Újpest 1885 Labdarúgó Kft-vel és az Újpesti Torna Egylettel egyeztetett tervekben nem szerepelt feladatként.

“Bízunk abban, hogy a Szusza Ferenc Stadion rekonstrukcióján minden érdekelt azért dolgozik vagy dolgozott, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeken belül mind a labdarúgócsapat, mind a szurkolók a legmagasabb szintű kiszolgálásban részesüljenek” – tette hozzá az NSK.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik