Foci

Krkic talán már bánja, hogy spanyol válogatott lett

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem adta meg a különengedélyt Bojan Krkicnek, a Stoke City spanyol futballistájának, hogy a szerb válogatottban játszhasson.

A 26 éves Krkic édesapja szerb, édesanyja spanyol, az FC Barcelonában nevelkedett, majd a katalán klub történetének legfiatalabb játékosaként debütált a felnőtt csapatban. Óriási jövőt jósoltak neki, a korosztályos válogatottak után pedig nem is volt meglepő, hogy a szerbbel szemben a spanyolokat választotta, s 2008-ban 18 évesen és 13 naposan be is mutatkozott Vicente del Bosque együttesében.

Mivel az örmények elleni vb-selejtezőn, a 65. percben becserélve pályára lépett a spanyol felnőtt válogatottban – amelyben ez volt az egyetlen szereplése -, a FIFA csütörtökön elutasította a szerb szövetség kérését, hangsúlyozva: a szabályzat egyértelműen kimondja, hogy ha valaki már játszott egy válogatottban, más ország színeit nem képviselheti.

Krkic pályafutása később megakadt, a Barcelonában nem tudott magának állandó helyet kiharcolni, így 2011-ben távozott a klubtól, megjárta az AS Roma és az Ajax Amsterdam csapatait, 2014 óta pedig a Stoke Cityt erősíti.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik