Foci

Remek meccsen győzte le a Diósgyőr a Vidit

A szombati naphoz hasonlóan vasárnap is három mérkőzést rendeztek az OTP Bank Liga első fordulójában. A játéknap legpikánsabb összecsapása a Videoton – Diósgyőr mérkőzés volt, Horváth Ferenc, a miskolciak vezetőedzője ugyanis tavaly még a fehérváriak irányította és lett velük ezüstérmes.

A DVTK mestere számára borzasztóan kezdődött az összecsapás, az első percben Filipe Oliveira beadására nagyon rosszul mozdult ki Antal, a hosszú érkező Feczesin pedig a kapuba helyezett (1-0). A csatárnak ez volt a 150. mérkőzése a magyar élvonalban.

Néhány perccel később egalizálhatott volna a vendégcsapat, de Nikházi ziccerben a kimozduló Kovácsikba lőtt. A 17. percben már nem úszta meg a Vidi, Bognár nagyszerű lövése utat talált a jobb sarokba (1-1). A jó iramú és színvonalú találkozón még egy gól született az első félidőben, a 38. percben Elek nagyszerű labdáját Bognár lőtte el a hosszúba (1-2).

A fordulást követően csak a fehérváriak voltak a pályán, sorra alakították ki a helyzeteket, míg a vendégek egy-két kósza kontrára építettek. Tíz perccel a vége előtt kapott egy nagy esélyt a hazai gárda, Lázárt ugyanis második sárgával kiállította a játékvezető.

A 85. percben ennek ellenére a DVTK dönthette volna el a három pont sorsát, de Bognár tizenegyesét a kapus szép vetődéssel hárítani tudta. A hátralévő bő öt percben még két komoly lehetősége volt a vendéglátónak, de azok kimaradtak, így bravúrgyőzelemmel kezdte a bajnokságot a Diósgyőr.

A nap másik két mérkőzésén a Debrecen hazai pályán nem bírt a Pakssal, míg a Vasas Dunaújvárosban győzte le az MTK-t.

Eredmény – OTP Bank Liga, első forduló

Videoton – Diósgyőr 1-2 (1-2)
Gólszerző: Feczesin (1.) ill. Bognár (17., 38.)

Debrecen – Paks 1-1 (1-0)
Gólszerző: Takács (37.) ill. Bartha (59.)

MTK – Vasas 0-1 (0-0)
Gólszerző: Ádám (56. – büntetőből)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik