Foci

Cristiano Ronaldo tizenegyest hibázott, meglepő portugál vereség

A kipattanót sem tudta belőni a Real klasszisa.

A magyar válogatottal a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon egy csoportban szereplő Portugália péntek késő este Bulgáriát fogadta Leiriában felkészülési mérkőzésen. Fernando Santos szövetségi kapitány nem kísérletezett, az összes sztárját a kezdőbe vezényelte, így természetesen Cristiano Ronaldo is az első perctől a pályán volt.

A Real Madrid klasszisa így testközelből láthatta, hogy a honosított brazil, Marcelinho a bolgároknak szerez vezetést a 19. percben. A 31 éves futballista megbolondított két portugál védőt, majd nem kis szerencsével lőtt a kapuba (0-1).

A középpályás korábban szerepelt a brazil U20-as válogatottban is, honosítására azért kerülhetett sor, mert öt éve a bolgár Ludogorets Razgrad együttesében játszik.

A házigazdák hatalmas fölényben játszottak az egész mérkőzésen, 68 százalékban birtokolták a labdát, 30 lövéssel próbálkoztak, amelyben 11 el is találta a kaput. A vendégek kapujában Vladislav Stoyanov ihletett formában védett, még CR-t is megbabonázta.

A 67. percben ugyanis tizenegyest végezhetett el a portugál kiválóság, de kísérletét védte a kapus, a kipattanót mellé rúgta Ronaldo.

A hátrelévő bő 25 percben már nem változott az eredmény, így meglepő vereséget szenvedett Portugália.

Eredmény – Felkészülési mérkőzés

Portugália – Bulgária 0-1 (0-1)
Gólszerző: Marcelinho (19.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik