Foci

Kis híján elszórakozták kétgólos előnyüket a franciák

Fordulatos mérkőzésen győzött a nyári kontinenstorna házigazdája.

Péntek este Amszterdamban csapott össze egymással felkészülési mérkőzésen a holland és a francia labdarúgó-válogatott. A nyári Európa-bajnokság házigazdája remekül kezdte a mérkőzést, a 12. percben már két góllal vezettek Didier Deschamps fiai.

A hatodik percben Antoine Griezmann csavart a kapuba szabadrúgásból, ez volt az Oranje történetének ezredik kapott gólja (0-1). Hat perccel később Olivier Giroud is eredményes volt, az Arsenal csatára állítgatás nélkül bevarrta az elé fejelt labdát (0-2).

Az első játékrészen már sok említésre méltó esemény a pályán már nem történt, a hazaiak leginkább Wesley Sneijder sérülése aggaszthatta. A kiváló középpályás a 37. percben cserét kért.

Olvasta már?

A mérkőzés 14. percében megállt a játék.

A fordulást követően megemberelték magukat a vendéglátók. A 47. percben Luuk de Jong szépített, apró szépséghiba, hogy a jobb kezéről pattant be a labda a bal alsóba (1-2). A folytatásban itt is, ott is adódott több helyzet, majd a 86. percben Ibrahim Afellay egalizált (2-2). A Barcelona korábbi futballistája egy szöglet után lőtte ki a hosszú alsót.

Úgy tűnt Franciaország elszórakozza kétgólos előnyét, de a következő támadásból jött a mindent eldöntő gól. Anthony Martial tálalt Blaise Matuidi elé, aki kihasználta gólszerzési lehetőséget (2-3).

Érdekesség, hogy a 14-es mezben futballozó játékos döntötte el a mérkőzést, ugyanis a legendás Johan Cruyff mezszáma is ez volt.

Eredmény – Felkészülési mérkőzés

Hollandia – Franciaország 2-3 (0-2)
Gólszerző: L. de Jong (47.), Afellay (86.) ill. Griezmann (6.), Giroud (12.), Matuidi (87.)

További eredmények:
Írország – Svájc 1-0 (1-0)
Gólszerző: Clark (2.)
Szlovákia – Lettország 0-0
Örményország – Fehéroroszország 0-0
Luxemburg – Bosznia-Hercegovina 0-3 (0-0)
Gólszerző: Chanot (73. – öngól), Djuric (75.), Pjanic (90+2.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik