Foci

Négy perc alatt döntött a Real, nyolc között a Wolfsburg

Nem forgott veszélyben sem a Királyi Gárda, sem a német együttes továbbjutása a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Real Madrid-AS Roma 2-0 (0-0) – összesítésben: 4-0

Gólszerzők: Ronaldo (64.), James (68.)

Zinédine Zidane együttese tulajdonképpen már az odavágón eldöntötte a lényegi kérdéseket, hisz 2-0-ra tudott győzni az olasz fővárosban és magabiztos előnnyel várhatta a második mérkőzést.

Ezzel együtt megvolt a lehetősége a Farkasoknak, hogy izgalmasabbá tegyék a párharcot, de Dzeko elpuskázta ordító ziccerét az első játékrész derekán. A félidőig mindkét fél megszerezhette volna a vezetést, de Salah próbálkozása elsüvített a kapu mellett, a másik oldalon pedig Szczesny állta a sarat.

Egészen a 64. percig kellett várni a Bernabéu közönségének az első találatra, ekkor Ronaldo püfölte a ketrecbe a kapusról kipattanó labdát.

Négy perc múlva már ismét 2-0 állt az eredményjelzőn, Ronaldo passza után James lőtte ki a hosszú alsót.

A hajrában pályára lépett Francesco Totti is a Románál, aki minden bizonnyal utoljára lépett pályára a Bajnokok Ligájában. Az egész stadion állva tapsolta a legendás olasz csatárt.

Ugyanakkor ő sem tudott érdemben hozzá tenni csapata játékához, így a Real Madrid könnyedén, 4-0-s összesítéssel lépett tovább a negyeddöntőbe.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Wolfsburg-Gent 1-0 (0-0) – összesítésben: 4-2

Gólszerző: Schürrle (74.)

Mindkét alakulat története első BL-nyolcaddöntőjét játszotta ebben a szezonban, a visszavágót viszont a német klub várhatta előnyösebb helyzetből, miután Belgiumban 3-2-es győzelmet aratott.

A visszavágón is a Wolfsburg lépett fel támadóbb szellemben, igaz, az első 45 percben mindössze egy nagy védést kellett bemutatnia a Gent hálóőrének Guilavogui bombájánál.

A folytatásban egyre inkább érett a hazaiak vezető gólja, ami negyed órával a rendes játékidő vége előtt meg is érkezett.

Draxler húzott el remekül az alapvonal mentén majd gurított a kapu előterébe, ahol az érkező Schürrle lendületből értékesített ziccerét.

A hátralévő időben nem született több gól, így 4-2-es összesítéssel a németek jutottak tovább és várhatják a negyeddöntő sorsolását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik