Foci

Hajléktalan volt, gólpasszt adott Madridban

Az elfeledett tehetség Tiago Manuel Dias Correia, vagy csak művésznevén Bebé, a Rayo Vallecano játékosa gólpasszt adott a Barcelona ellen. De ki is ez a srác?

Tiago Manuel Dias Correia vagy ahogy a futballban többen ismerik Bebé, 1990. július 12-én egy portugál kisvárosban látta meg a napvilágot Zöld-foki köztársaságbeli bevándorló szülők gyermekeként. Kiskorában elhagyták a szülei, ezért árvaházban és az utcán nőtt fel. Bebé később játszott a hajléktalan válogatottban is egy számukra rendezett világbajnokságon.

2001-ben kezdett el focizni, Lisszabon egyik külvárosi negyedében Loures-ban. 2008-ban már a portugál harmadosztályú Estrela utánpótláscsapatában bolondította a védőket. Első profi szerződését is itt kapta, de nem voltak megelégedve a huszonhat mérkőzésen négy gólt szerző csatárral, ezért ,,lepasszolták” a Vitória de Guimaraes csapatához. Itt nem mutatkozott be tétmeccsen, de ez pont elég volt ahhoz, hogy 2010 augusztusában Sir Alex Ferguson, a Manchester United akkori menedzsere 7,4 millió euróért leigazolja Carlos Queiroz régebbi pályaedzőjének javaslatára.

Négyéves szerződést kötöttek vele látatlanba, hiszen Fergusson is lenyilatkozta, hogy ő az egyetlen olyan játékos akit nem látott élőben futballozni, mégis szerződtette. Az átigazolását még Goncalo Reis játékosmenedzser intézte, akit a portugál rendőrség korrupció vádjával ellehetetlenített a futballtól. Így, aztán később már több nagy sztárt, többek között Cristiano Ronaldót is képviselő Jorge Mendes lett az ügynöke. Mendes meglátta benne, hogy ugyanolyan pályát futhat be mint Ronaldo, ezért szerződött vele és elkezdte egyengetni az útját.

Manchesterben mindössze két mérkőzésen lépett pályára, ezeken gólt nem szerzett. A Vörös Ördögök a 2011-es szezontól folyamatosan kölcsön adták. A 2011-12-es szezont a Besiktas csapatánál töltötte ahol négy mérkőzésen nem fűződik a nevéhez gól.

2013-ban a Rio Ave együttese következett, ahol fél szezon alatt tizenhétszer lépett pályára, majd a következő szezont szintén hazájában, a Pacos de Ferreira csapatában töltötte. 2014-ben lejárt Manchesterben a szerződése és ingyen igazolhatóvá vált.

Így került a portugál élcsapathoz a Benfica-hoz. A lisszaboni óriásnál egy mérkőzésen lépett pályára, majd kölcsönadták a spanyol Córdoba-nak. Bebé jelenleg a Rayo Vallecano játékosa és a transfermarkt.de adatai szerint két millió eurót ér.

A csütörtöki FC Barcelona elleni bajnokin pedig élete egyik legnagyobb pillanatát élte át. Gólpasszt adott a katalán sztárcsapat ellen. Csapata az assziszt után szépített 1-3-ra, a folytatásban pedig kapott még kettőt.

Bebé gólpassza 2:57-től

Ahhoz képest, hogy az utcáról indult elég kacifántos utat tett meg a spanyol élvonalig. Többször leírták, most talán sikerül neki elindulni a lejtőn felfelé.

Szerző: Trakperger Márk 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik