Foci

Karácsonykor is foci? Simán, ez Nagy-Britannia!

Az Egyesült Királyságban az ünnepek alatt sem pihennek a futballisták, a pulykánál és a süteménynél sokkal fontosabb a labda.

A karácsonyi időszak a legtöbb ember számára – beleértve a futballistákat is – a közös családi ebédekről, a meghitt és szeretetteljes pillanatokról szól. Vannak viszont olyan labdarúgók, akiknek a finom ételek elfogyasztása elmarad. Ők ugyanis az ünnepek alatt sem pihennek, sőt. Az Egyesült Királyságban profiskodó játékosok ilyenkor is dolgoznak, nekik a karácsony a fociról szól.

Angliában, Skóciában, Walesben és Észak-Írországban már a 19. század végétől bevett szokás, hogy az ünnep idején mérkőzéseket rendeznek. Ráadásul az 1950-es évek végéig már december 25-én pályára léptek a csapatok. Akárcsak egy nappal később is, a Boxing Dayen. Általában ekkor rendezték a nagy rangadókat, rivális együttesek két egymást követő napon megmérkőztek egymással.

A krónikák szerint az utolsó, december 25-én lejátszott fordulót 1957-ben bonyolították le. Azóta a jól megszokottak szerint, 26-án kezdődik az év végi hajtás. A lebonyolítás szerint karácsony és szilveszter között két kört játszanak le a csapatok, majd az újév második napján már ismét pályára lépnek.

Arsenal (Array)
Fotó: Europress Fotóügynökség

Jogosan merül fel a kérdés, hogy a játékosoknak kötelező-e pályára lépniük karácsony másnapján. Itt leginkább vallási okokra kell gondolni, a keresztények számára az év egyik legfontosabb ünnepe van ilyenkor. Az angol szövetség (FA) szabályzata alapján csak egy módon tagadhatja meg a pályára lépést egy futballista. Mégpedig csak akkor, ha a szerződésében rögzítve van, hogy vallási kötelezettségeire hivatkozva nem kíván játszani 26-án.

Talán nem sértődnek meg a skót, a walesi és az északír bajnokságban játszók, ha a Premier League idei lebonyolítását tesszük közzé. Az idei kiírás alapján december 26-án (Boxing Day) rendezik a 18. fordulót, mind a tíz mérkőzést egy nap lejátsszák, viszont a televíziós közvetítések miatt a forduló magyar idő szerint 13:45 órakor kezdődik, és nagyjából fél tizenegy tájékán ér véget.

A 19. forduló 28-án kezdődik, viszont csak 30-án este fejeződik be. Az aktuális kör nyolc mérkőzése kerül megrendezésre 28-án, egy marad 29-re, egy pedig az esztendő utolsó előtti napjára. A jövő évi első forduló is két napos lesz, 2-án nyolc összecsapást, egy nappal később pedig kettőt rendeznek.

Bármennyire is a világ egyik, ha nem a legjobb bajnoksága az angol, nemzetközi porondon az utóbbi években igazán nagy eredményt nem tudnak felmutatni. A bajnokság becsületét a Chelsea mentette meg, amely 2012-ben a Bajnokok Ligáját, egy szezonnal később pedig az Európa Ligát nyerte meg.

A korábbi kiváló futballista, Gary Lineker szerint éppen a december végi, január eleji mérkőzések miatt nem szerepelnek jól az együtteseik a tavasz folyamán a nemzetközi porondon. Ekkor a többi elit bajnokságban (spanyol, olasz, német, francia) a jó megérdemelt pihenőjüket töltik a futballisták.

A ma már televíziós műsorvezetőként dolgozó úriember a következőket nyilatkozta még szeptemberben:

Az az igazság, hogy saját magunk végezzük ki az angol futballt. Hiába vannak kiváló klubjaink, ha a versenykiírás mindent megpecsétel! Egyszerűen nem értem, miért kellenek a két ünnep közti meccsek?! A karácsonyi őrület teljesen kifacsarja a Premier League-ben szereplő futballistákat, akik véleményem szerint amúgy is keményebb megterhelést kapnak, mint európai vetélytársaik, mivel az angol bajnokság fizikálisan évek óta a legmegterhelőbb a kontinensen.

Az 1986-os mexikói világbajnokság gólkirálya így zárta gondolatait:

Ha azt akarjuk, hogy a Chelsea, a Liverpool, az Arsenal vagy a manchesteri gárdák ismét eredményesek legyenek a nemzetközi kupákban, akkor nincs mese: meg kell reformálnunk a hazai lebonyolítást! Nem kell azon csodálkozni, hogy a “mieink” tavaszra kiégnek, hiszen nem adatik meg számukra az a mintegy két hét pihenő, ami Olaszországban, Spanyolországban, a németeknél vagy a franciáknál megvan.

Premier League mérkőzések az ünnepek alatt

December 26. (18. forduló):
13:45 Stoke City – Manchester United
16:00 Aston Villa – West Ham United
16:00 AFC Bournemouth – Crystal Palace
16:00 Liverpool – Leicester City
16:00 Chelsea – Watford
16:00 Manchester City – Sunderland
16:00 Swansea City – West Bromwich Albion
16:00 Tottenham Hotspur – Norwich City
18:30 Newcastle United – Everton
20:45 Southampton – Arsenal

December 28-30. (19. forduló):
16:00 Crystal Palace – Swansea City
16:00 Everton – Stoke City
16:00 Norwich City – Aston Villa
16:00 Watford – Tottenham Hotspur
16:00 West Bromwich Albion – Newcastle United
17:30 Arsenal – AFC Bournemouth
17:30 Manchester United – Chelsea
17:30 West Ham United – Southampton
December 29.:
20:45 Leicester City – Manchester City
December 30.:
20:45 Sunderland – Liverpool

Január 2-3. (20. forduló):

13:45 West Ham United – Liverpool
16:00 Arsenal – Newcastle United
16:00 Leicester City – AFC Bournemouth
16:00 Manchester United – Swansea City
16:00 Norwich City – Southampton
16:00 Sunderland – Aston Villa
16:00 West Bomwich Albion – Stoke City
17:30 Watford – Manchester City
Január 3.:
14:30 Crystal Palace – Chelsea
17:00 Everton – Tottenham Hotspur

Ajánlott videó

Olvasói sztorik