Foci

2-0-ra is vezetett, mégsem jött össze az Asztana első BL-győzelme

Az Asztana labdarúgócsapata az első kazah együttesként jutott el a Bajnokok Ligája csoportköréig, ahol az ezt megelőző négy fordulóban két pontot szerzett: előbb a Galatasarayjal, majd az Atlético Madriddal ikszelt. Szerdán a kazahok a csoport első helyén álló Benficát fogadták.

A házigazda sokat tett azért, hogy megszerezze története első BL-győzelmét, ugyanis bő fél óra alatt kétgólos előnybe került az Asztana – a második találat előtt a korábban az NB I-ben futballozó Foxi jegyezte az asszistot. Mégsem nyugodhattak meg teljesen, Jimenez ugyanis fejjel szépített még a szünet előtt.

Ehhez a gólhoz asszisztált Foxi:

Egészen a 73. percig vezetett az Asztana, ekkor Jimenez talált be ismét portugál oldalról. A folytatásban sem vettek vissza a csapatok, mind a két fél dűlőre akarta vinni a dolgot, ám több találat már nem született.

Az egy pontnak köszönhetően a Benfica lépett egyet a továbbjutás kiharcolása felé (sőt, ha a Galata nem nyer később, akkor ezt ki is pipálhatják a portugálok), míg az Asztana ugyan letehet az egyenes kieséses szakaszról, de az Európa Ligára még van esélye. Egyébként le a kalappal a kazahok előtt: egyik riválisuk sem tudott nyerni az Asztana Arénában.

Eredmény – Bajnokok Ligája, 5. forduló, C csoport

Asztana (kazah) – Benfica (portugál) 2-2 (2-1)

Gólszerzők: Twumasi (19.), Anicic (31.) illetve Jimenez (40., 72.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik