Foci

Fütty a Vidinek, taps a TNS-nek

Videoton fc (Array)
Videoton fc (Array)

A kínkeserves szerda esti BL-selejtező továbbjutás után a közönség egyértelműen foglalt állást a két csapat játékát illetően.

Őszintén mondjuk, bár nem játszott jól az odavágón sem a Vidi, de azért nyert (0-1), így mi mosolyogtunk itt egy jót a szerkesztőségben, amikor Craig Harrison, a The New Saints edzője a keddi sajtótájékoztatón meglehetős magabiztossággal azt mondta, csalódott lenne, ha nem jutna tovább csapata.

Erre mit látunk szerda este? A Videoton az első félidőben talán még visszafogottabb játékot mutat be, mint egy héttel ezelőtt, a TNS a 78. percben egalizálja az állást, készülhettünk a hosszabbításra.

 Küzdelem volt, játék kevés
Fotó: MTI 

Még szerencse, hogy van Fehérváron egy Gyurcsó Ádám. Írhatnánk azt is, hogy Gyurcsó-TNS 2-1… Ettől még a klub honlapja történelmi sikerként könyveli el a továbbjutást. Ezt, ha onnan nézzük, hogy Videoton még sosem jutott el a BL harmadik selejtező körébe, akkor igaz az állítás.

Az meg nem klub, hanem futballtörténelmi ritkaság, hogy a klubvezetés az eddigi két bajnoki cím után példátlan módon rendre elzavarta azt az edzőt, akinek a sikert köszönhette, és a BL-selejtezőkre egy, a társasággal éppen csak ismerkedő új trénert ültetett a kispadra. Ezért zúgott ki a Sturm ellen Paulo Sousa, és ne legyen igazunk, a szerda este után ezért tűnik lehetelen küldetésnek a BATE Boriszov is.

Bár a játék képe alapján érthető, de talán épp ezért nem volt jogos a szurkolók füttykoncertje. Egy új játékosokkal teli, új edző útmutatásai mellett egy hónapja készülő csapattól nem lehet csodát várni. Csoda az lenne amúgy, ha a korábbi önmagára régen nem emlékeztető BATE Boriszovon is túllépne a Videoton.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, visszavágó, eredmény:

Sóstói Stadion, Játékvezető: Nerijus Dunauskas (litván)

Videoton – The New Saints (walesi) 1-1 (0-0, 0-1, 1-0)

Videoton: Danilovic – Fejes, Lang, Juhász (Vinícius, 67.), Szolnoki – Luijckx (Simon, 87.) – Oliveira, Trebotic, Pátkai, Gyurcsó – Ivanovszki (Kovács, 56.)

TNS: Harrison – Marriott, Rawlinson, K. Edwards, Spender – A. Edwards, Seargeant (Williams, 72.), Finley – Cieslewicz (Quigley, 67.), Wilde, Mullan (Draper, 109.)

Gólszerző: Gyurcsó (107.) illetve Williams (78.)
Sárga lap: Trebotic (16.), Oliveira (88.) illetve K. Edwards (92.)
Piros lap: Finley (118.)
Továbbjutott: a Videoton, 2-1-gyel.

Edzői nyilatkozatok:

Bernard Casoni (Videoton): A legfontosabb a továbbjutás volt ma este, ez sikerült. Történelmi sikert ért el a csapat. Gratuláció jár a játékosoknak, mert túlléptek önmagukon és küzdőszellemből jól vizsgáztak. A TNS rendkívül visszahúzódott és jól védekezett, ha sikerült volna korábban gólt szereznünk, biztos, hogy felszabadultabbak lettek volna a játékosok. Az ellenfél találatánál sem fordult meg a fejemben a kiesés gondolata, hiszen sok helyzetet alakítottunk ki előtte és utána is, gólra törően játszottunk, bíztam a csapatban. Felemelt fejjel küzdöttünk végig, ami a jövőre nézve pozitív. Juhász sérülése sem könnyítette meg a dolgunkat a második félidőben, de összességében azt kell, hogy mondjam, a célunkat elértük.

Craig Harrison (TNS): Olyan meccs volt, amire számítottunk, tudtuk, hogy a Vidi jó csapat, akik sokat birtokolják majd a labdát. Fontos volt, hogy nyugodtak maradjunk és türelmesen várjunk a lehetőségeinkre. Sikerült is betalálni. A hosszabbításig nagyon jól játszottunk, de a végén sajnos gólt kaptunk. Nagy eredmény, hogy ilyen szorossá tettük a találkozót. Nagyon büszke vagyok a csapatra, ez egy olyan párharc volt, amiből akár mi is kijöhettünk volna győztesen. Tökéletes tervet vittünk véghez, összességében elégedett vagyok. Nem vagyunk hozzászokva ehhez az időjáráshoz, de így is karnyújtásnyira voltunk a továbbjutáshoz.

További eredmények:

Fola Esch (luxemburgi)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-3 (0-2)
   
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 4-1-es összesítéssel.
Steaua Bucuresti (román)-Trencin (szlovák) 2-3 (0-2)
  
  Tj.: a Steaua Bucuresti, 4-3-as összesítéssel.
Dundalk (ír)-BATE Boriszov (fehérorosz) 0-0
    
Tj.: a BATE Boriszov, 2-1-es összesítéssel.
Lech Poznan (lengyel)-FK Sarajevo (bosnyák) 1-0 (1-0)
    Tj.: a Lech Poznan, kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
Rudar Pljevlja (montenegrói)-Qarabag (azeri) 0-1 (0-0)
    Tj.: a Qarabag, 1-0-s összesítéssel.
Stjarnan (izlandi)-Celtic Glasgow (skót) 1-4 (1-1)
    Tj.: a Celtic Glasgow, kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
Asztana (kazah)-NK Maribor (szlovén) 3-1 (2-1)
    Tj.: az Asztana, 3-2-es összesítéssel.
Crusaders (északír)-Skenderbeu (albán) 3-2 (0-0)
    Tj.: a Skenderbeu 6-4-es összesítéssel.
Helsinki JK (finn)-Ventspils (lett) 1-0 (0-0)
    Továbbjutott: a Helsinki kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Hibernians (máltai) 5-1 (1-0)
    Tj.: a Makkabi Tel-Aviv 6-3-as összesítéssel.
Lincoln Red Imps (gibraltári)-Midtjylland (dán) 0-2 (0-1)
    Tj.: a Midtjylland kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
Vardar (macedón)-APOEL (ciprusi) 1-1 (0-0)
    Tj.: az APOEL 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.
Zalgiris Vilnius (litván)-Malmö FF (svéd) 0-1 (0-0)
    Tj.: a Malmö FF 1-0-s összesítéssel.
Pjunyik (örmény)-Molde (norvég) 1-0 (0-0)
    Tj.: a Molde 5-1-es összesítéssel.
Milsami Orhei (moldovai)-Ludogorec (bolgár) 2-1 (1-1)
    Tj.: a Milsami Orhei kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.
Dila Gori (grúz)-Partizan (szerb) 0-2 (0-1)
    Tj.: a Partizan kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik