Foci

Hazaengedték a kórházból a magyar focistát

vernes richárd (vernes richárd)
vernes richárd (vernes richárd)

Vernes Richárd, a Budapest Honvéd fiatal labdarúgója öt hét múlva kezdheti csak el az edzéseket.

Amint arról írtunk, az MTK és a kispesti együttes szombati rangadóján csúnyán megsérült a 21 éves játékos: eltört az arcüregének oldalsó, illetve az elülső fala, a szemgödör alsó és oldalsó fala, valamint a járomcsontja is, ezen kívül agyrázkódást szenvedett, a szemhéja felett felszakadt a bőre, ezt több öltéssel kellett összevarrni.

Vernes Richárd már átesett egy sikeres műtéten, a klub hétfői közleménye szerint pedig már haza is engedték a kórházból:

„Nemrég érkeztem haza, szerencsére már jobban érzem magam. Tegnap este nagyon nehezen, csak fájdalomcsillapítók segítségével tudtam elaludni. Külön felhívták az orvosok a figyelmemet arra, hogy arcom jobb oldalára továbbra se feküdjek rá. Még négy-öt napig, be lesz dagadva az arcom, de szerencsére, ma már ki tudtam nyitni a jobb oldali szememet, ami nagyon erősen bevérzett. Vissza kell majd még mennem vizsgálatokra, remélem, mostantól egyre jobban leszek, és nem lesznek komplikációk” – idézi Vernest a honvedfc.hu. A játékos a leendő visszatéréséről is ejtett pár szót:

„Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor 5 hét múlva, óvatosan kezdhetem el az edzéseket. Maszkot kell majd viselnem, amit külföldről szerzek be.”

A mérkőzésen megsérült még Hegedüs Lajos, az MTK fiatal kapusa is, ő éppen Vernessel ütközött. A vizsgálatok során kiderül, hogy neki a kulcscsontja végül nem tört el, de a vállizma leszakadt és kiugrott a válla. Megoperálták már, viszont a szezon további részét ki kell hagynia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik