Foci

Két edző, akiket hamarosan kirúghatnak

Supka Attila (Supka Attila)
Supka Attila (Supka Attila)

Majdnem egy éve nem nyert hazai pályán a Pécs, szombaton sikerült nekik, a sereghajtó, még győzelem nélkül álló Siófokot verték kínkeservesen 2-1-re. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón elhangzó újságírói kérdésre, miszerint miért nem lendületes a csapat játéka, Supka Attila edző így reagált: „Mert a keretünk nem alkalmas erre, nem tudja megvalósítani. A széleken például nem tudunk az ellenfél védelme mögé kerülni, és több olyan poszt is van, amit nem tudunk megfelelően megoldani”.

A bama.hu e nyilatkozat és a Tiszaújváros elleni kupabúcsúnak apropóján megszólaltatta Matyi Dezső tulajdonost, aki érezhetően felhúzta magát az utóbbi időben történt edzői nyilatkozatokon, eredményeken. A Magyar Kupából történő kiesést például övön aluli ütésnek, szándékos provokációnak minősítette.


Supka és ArtnerFotó: MTI

“Miután a kupa kiemelt fontosságú volt, nem értem, miért nem az első csapat kezdett?! Az edzőnek kutya kötelessége lett volna a legjobb csapattal kiállnia, s azzal, hogy ezt nem tette meg, kárt okozott a klubnak! Ezek után arcpirítóan szemtelennek éreztem a nyilatkozatát. Supka Attila a célok érdekében szabad kezet kapott a keret kialakítását illetően, amelynek az értéke jelentősen megnövekedett; annyi pénzt nem költöttek még ennél a klubnál átigazolásokra, mint most, ráadásul ideális feltételeket biztosítottunk például két edzőtáborral! Ehhez képest azt tapasztaltam, hogy amíg futott a szekér, mondjuk a Debrecen elleni mérkőzésig, addig minden csiriviri volt. Utána viszont folyamatosan azt hallottam, hogy a vezetőedző áthárítja a felelősséget, ami piszkosul nem tetszik!” – nyilatkozta Matyi Dezső a bama.hu-nak.

Felvetődik a kérdés, miért nem küldi el a tulajdonos az edzőt, ha ilyen véleménnyel van róla? Prognósztizálható, előbb-utóbb megteszi.

A forduló után Artner Tamás a Haladás edzője is felajánlotta lemondását. Kérdés: Pécsen vagy Szombathelyen fogy el hamarabb a türelem, vajon a két klub közül melyiknél menesztik az edzőt hamarabb?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik