Foci

Gera egy félidő után kifáradt

A West Bromwich magyar futballistája a hétvégén akár már bajnokin is pályára léphet, de egyelőre csak csereként.

Öthónapnyi szünet után kedden tért vissza Gera Zoltán a pályára, ráadásul nem is akárhogyan: az Arsenal-fakó elleni tartalékbajnokin a nyáron bokaműtéten átesett magyar válogatott középpályás gólt lőtt és gólpasszt adott a West Bromwich Albionban, a közönség pedig a nevét skandálta.

Gera egyelőre csak egy félidőt bírt, a szünetben lecserélték a WBA által 3-1-re megnyert mérkőzésen.

“A bokámmal nem volt gond, most az erőnlétem visszanyerése a kulcskérdés. A meccs előtt azt gondoltam, jobb formában vagyok, de rá kellett jönnöm, hogy még sok munka vár rám. Negyvenöt percet játszottam, ennyi elég is volt, hiszen elfáradtam az első félidőben. Nem éreztem magam túlságosan élesnek, de úgy gondolom, ez normális ebben a helyzetben” – idézi Gera mérkőzés utáni szavait klubja honlapja.

A West Bromwichra a hétvégén rangadó vár, a birminghami városi rivális Aston Villa otthonába utaznak. Elképzelhető, hogy már Gera Zoltán is az első csapattal tart.

“Ez a menedzser döntése, én keményen fogok dolgozni, és boldog leszek, ha egy rövid időre lehetőséget kapok. De az sem probléma, ha még nem játszom. Egy teljes meccsre még nem állok készen, de 20-30 percre bevethető lehetek. Az edzőnk megnézett kedden, ismer engem, tudja mire vagyok képes”.

Roy Hodgson elárulta, már a múlt héten pályára küldhették volna Gerát, ha lett volna meccse a tartalékcsapatnak. “Nem gondolom, hogy túl korai lenne számolni vele az első csapatnál. Ha visszatér, akár hetekig is eltarthat, hogy teljesen fitt legyen, de tapasztalatot sem lehet játék nélkül szerezni” – nyilatkozta a menedzser.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik