Foci

Erősödött a szakmai stáb Újpesten

xeros-peter
xeros-peter

2010. 04. 13. 09:52

Erős Károly az új vezetőedző, Mészöly Géza vezette szakmai stáb tagja lesz Újpesten, elsősorban az NB III-as csapat felkészülését segíti a jövőben.

„Jó érzés visszatérni Újpestre, hiszen itt töltöttem labdarúgó-pályafutásom legszebb éveit. Amikor távoztam a klubtól, elmondtam, hogy bízom benne, hamarosan visszatérhetek. Szerencsére gyorsan eljött ez a pillanat – nyilatkozta Erős Károly az Újpest hivatalos honlapjának.

Ehhez hozzátette: egyelőre nem főállásban dolgozik Újpesten, nyártól viszont minden bizonnyal teljes munkakörben a klub alkalmazásába áll. Erős Károly – aki 141 élvonalbeli bajnoki találkozón 10-szer volt eredményes lila-fehér mezben – legutóbb a harmadosztályú Monor játékos-edzője volt, valamint Újpesten az U17-es csapatnál Besenyei János munkáját segítette.

“Dolgozni szeretnék, sok edzést tartani, hogy minél többet fejlődhessek. Rengeteg jó szakvezetővel dolgozhattam korábban, akiktől az edzői szakma sok fortélyát eltanultam, és már aktív játékosként tudatosan készültem az edzői pályára. Minden bizonnyal sokat tanulhatok Mészöly Gézától, Víg Petitől és a játékosoktól is, de bízom benne, hogy én is tudok segíteni a csapatnak, amiből remélhetőleg a klub is profitálhat” – tette hozzá az újpesti szakmai stáb legújabb tagja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

MANCHESTER, ENGLAND - MAY 23:  A Police officer stands guard near the Manchester Arena on May 23, 2017 in Manchester, England.  At least 22 people were killed in a suicide bombing at an Ariana Grande concert at Manchester Arena which was packed with children. It is the worst terrorist incident on British soil since the London bombings of 2005.  (Photo by Jeff J Mitchell/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.