Sport

Nagyon mélyről jött vissza a Hosszú Katinka világcsúcsát megdöntő úszónő

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 08. 13. 16:59

Korábban a témában:

Szombaton a spanyol Mireia Belmonte Garcia megdöntötte Hosszú Katinka világcsúcsát 400 vegyesen a rövidpályás úszó-világkupa eindhoveni állomásán. Belmonte 4:18.94-vel csapott célba, ez fél másodperccel jobb, mint Hosszú korábbi rekordja, a 4:19.46, amit a 2015-ös Európa-bajnokság óta tartott.

A 26 éves spanyol úszónő szenzációs éven van túl, tavaly Rióban 200 pillangón olimpiai bajnok volt, 400 vegyesen pedig bronzérmes – azt a számot toronymagasan, világcsúccsal nyerte Hosszú. Az idei, magyarországi vizes vébén a német Franziska Hentkét és Hosszút megelőzve diadalmaskodott 200 pillangón, 1500 gyorson és 400 vegyesen ezüstérmes volt, utóbbin a világbajnoki rekordot úszó Iron Lady mögött ért célba.

Mindez annak fényében még nagyobb bravúr, hogy kis híján kettétört a karrierje.

Még 2015-ben volt két makacs vállsérülése, amely miatt ki kellett hagynia a kazanyi vizes vébét. Egy Reutersnek adott interjújában aztán arról beszélt, hogy akkoriban a riói olimpia is nagyon messzinek tűnt.

Voltak napok, amikor egyszerűen azt éreztem, nem éri meg a befektetett munka.

Belmonte aztán visszaküzdötte magát és ahogy fent taglaltuk, az eredmények is jönnek, majd most szombaton a világcsúcs. Ha ezt a teljesítményt tartani tudja, akkor kijelenthetjük, hogy egy elég komoly riválist kapott Hosszú Katinka, ami ahhoz vezethet, hogy a két sportolónő még az eddiginél is káprázatosabb időkre ösztönözheti egymást.

Azt pedig öröm lesz nézni.

Fotó: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.