Sport

EHF Kupa: hazai pályán is idegenben kapott ki a Tatabánya

A cím kicsit csúsztat, mert az EHF Kupa elődöntőbe jutásért zajló odavágót nem Tatabányán, hanem Győrben játszották a német Füchse Berlin ellen szombaton.

A magyar csapat eleinte jól tartotta magát, de a folytatásban egyre inkább megléptek a vendégek (6-10). Ebben az időszakban a Tatabánya védekezésben és támadásban sem tudta felvenni a versenyt a hatékonyabban, pontosabban és gyorsabban kézilabdázó ellenfelével, így már gyakorlatilag a szünet előtt eldőlt a mérkőzés (11-17).

A magyar csapat a második félidőben némileg jobban, felszabadultabban játszott, leginkább Juhász Ádám, és a kapus, Székely Márton remekelt. Némileg sikerült is felzárkóznia a Tatabányának, de végül öt góllal kikapott.

Ergo nem az “idegen hazai pályának”, hanem annak köszönhette a verségét a Grundfos Tatabánya KC, hogy a németek simán nagyobb játékerőt képviseltek.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Berlinben. A német Göppingen együttese a házigazda jogán automatikus résztvevője a négyes döntőnek.

Férfi EHF Kupa, az elődöntőbe jutásért, 1. mérkőzés, eredmény:

Grundfos Tatabánya KC-Füchse Berlin (német) 25-30 (11-17)
———————————————————
a Tatabánya gólszerzői: Vujovic 7, Juhász 4, Pásztor, Szöllősi B., Grigoras 3-3, Ilyés 2, Nagy Sz., Vranjes, Leimeter 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik