Sport

Nagyon közel került az európai kupagyőzelemhez az FTC

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata fölényesen, 12-6-ra nyert Nagyváradon az Eurokupa döntőjének szerdai első mérkőzésén.

Gyakorlatilag tökéletes első negyedet produkált a Ferencváros annak ellenére, hogy a várakozásoknak megfelelően a hazai csapat több labda nélküli kiállítást is kapott. A magyarok kapuját védő Vogel Somának az első nyolc percben még komoly bravúrt sem kellett bemutatnia, ami a zöld-fehérek kiváló védekezését jelzi. A magyar csapat támadásban ötletesen, jól játszott, így három góllal vezetett az első szünetben.

A második felvonásban a román együttes már jobb százalékban használta ki emberelőnyeit, de a Ferencváros támadásban ellensúlyozni tudta, hogy a játékvezetők több esetben könnyebben adták meg a lehetőséget az ellenfélnek. Elől Tóth Márton, majd Jansik Szilárd is klasszis gólt szerzett, így a nagyszünetre nem változott a különbség.

Fotó: MTI

A harmadik negyed elején “megtörte” ellenfelét a Ferencváros: előbb a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert, majd Marko Cuk is bevette az ötkarikás aranyérmes Gojko Pijetlovic kapuját (2-7). A hazaiak Ramiro Georgescu bombájával szépítettek, de Mitrovic szinte azonnal válaszolt. Nem sokkal a negyed vége előtt a kilencedik román emberelőnyből megszületett a negyedik gól (4-8).

A zárófelvonást egy újabb magyar kiállítás és hazai gólt nyitotta meg, de a túloldalon Szirányi Balázs akcióból, centerből válaszolt. A Nagyvárad továbbra is futószalagon kapta az előnyöket – melyek közül kettőt értékesített -, Cuk találata viszont újra lecsendesítette a hazai közönséget. Innen már nem volt visszaút a Nagyvárad számára, különösképpen azért, mert Mitrovic harmadszor, Varga Dániel pedig először betalált.

Az április 5-én sorra kerülő visszavágót így jelentős előnnyel várja a Ferencváros, amely 19 esztendő elteltével emelhet magasba európai kupatrófeát azután, hogy 1998-ban a KEK-ben diadalmaskodott. Egy évvel korábban, az Eurokupa elődjének számító LEN Kupa döntőjében alulmaradt az Újpesttel szemben.

Eredmény – Vízilabda, Eurokupa, döntő, első mérkőzés

Digi-Oradea – FTC-PQS Waterpolo 6-12 (0-3, 2-2, 2-3, 2-4)
Gólszerzők: Gheorghe 2, Diaconu, Georgescu, Asanovic, Raden 1-1, illetve Mitrovic 3, Cuk 2, Avramovic, Pohl, Tóth M., Jansik, Madaras, Szirányi, Varga Dá. 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik