Sport

Kenderesi: Katinkáék külön kasztot képviselnek

Kenderesi Tamás bronzérmet nyert 200 pillangón a riói olimpián. A 20 éves úszó így emlékezett vissza a nyárra az Origónak adott interjúban:

Az olimpián háromszor úsztam erősen, erősebben, mint ahogy kellett volna. Nem bánom, hogy kétszer is legyőztem Michael Phelps-et, de harmadik nekifutásra kellett volna. Csak 26 századra voltam tőle… Azóta is fogom a fejem, amikor visszanézem a riói úszásomat. A döntőben mindent kiadtam magamból, de elfáradtam, nem tudtam úgy hajrázni, ahogy szoktam. Máshogy kellett volna beosztanom az erőmet. Nagyon örülök, hogy összejött az érem az olimpián, de én aranyat akarok nyerni. Tokióban ez lesz a célom. Ha minden sínen lesz, akkor ez simán összejöhet.

A fiatal sportoló óriási népszerűségnek örvend, többek közt a sajtbureszes nyilatkozatok miatt.

Rió óta 4000 üzenetet és 130 engedélykérést kaptam a Facebookon, ennyien akarnak velem barátkozni. Jólesik a szeretet és a népszerűség, de én próbálok ugyanaz lenni, aki Rió előtt voltam. Azóta is jól megvagyunk Dalmával (Sebestyén Dalma, válogatott úszó, Kenderesi barátnője – a szerk.). Nem értek egyet azzal, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Mi ketten nagyon hasonlóak vagyunk, sok a közös témánk, elképesztően jól érezzük magunkat egymással.

Kenderesi Hosszú Katinkáról azt mondta:

Örülünk a sikereinek. Katinkáék külön kasztot képviselnek. Nem is akarnék olyan dolgokat mondani, amivel bárkit is megsértenék, mert ez nem az én dolgom.

A pécsi sportoló nem tervez váltást a közeljövőben:

Voltak ajánlataim, de nekem nagyon bejön a vidéki életforma. Nemrég írtam alá a klubommal egy nyolc évre szóló megállapodást, a 2024-es olimpiáig biztosan Pécsen úszom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik