Sport

Rio 2016: A duplázó zászlóvivő

24.hu
24.hu

2016. 12. 28. 16:00

Szilágyi Áron kardvívásban címet védett és 1948 óta ő az első magyar zászlót vivő sportoló, aki az ötkarikás dobogó legfelső fokára állt. Kétszeres olimpiai bajnoki gondolatok a Sport 2016 évkönyvből.
Korábban a témában:

Szilágyi Áron a kezdetekről:

1999-ben mindössze kilencéves voltam. Már jó néhány sportágat kipróbáltam, de vagy nem voltam elég ügyes, vagy nem volt szimpatikus az edző, vagy csak nem bírtam – az úszást például azért hagytam abba, mert újra és újra beteg lettem: hol náthával, hol arcüreggyulladással küzdöttem. Utolsóként az atlétikával próbálkoztam, s bár azt mondták, sprintelni kiválóan tudok, én fél szemmel mindig a Vasas-pálya másik oldalát néztem. Ott ugyanis egymás után tűntek fel fiatalok nagy táskát húzva maguk után. Annyira érdekelt, hogy hová mennek, mit csinálnak, hogy belestem az épület ablakán. Valami olyat láttam, ami azonnal rabul ejtett. Fehér ruhás emberek sisakban, kezükben valamilyen fegyver – rögtön elvarázsolt a látvány! Ráadásul akkortájt járt Gerevich Gyuri bácsi is az általános iskolámban, ahol kicsiket toborzott. Édesanyám el is vitt a Pasaréti útra.

– a kezdetekről:

Az első mesterről, Gerevich Györgyről:

Odalépett önökhöz, s azt mondta, ebből a fiúból ő kardvívót nevel? Hihetetlenül jó szeme volt, másodpercek alatt megállapította, kiből lesz jó kardvívó. De nem egyből kezdtünk el együtt dolgozni: az 1999 szeptembererében induló csoportban lehettünk vagy negyvenen-ötvenen. Gyuri bácsi mellett Somlai Béla foglalkozott velünk, és először persze csak játékos feladatokat kaptunk, no meg lábmunkáztunk. Aztán úgy december környékén két részre osztották a csapatot, és nem ért meglepetésként, hogy Gyuri bácsi kiválasztott. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem Gyuri bácsit, hogy jóban lehettem, hogy dolgozhattam vele. Gyuri bácsi nagyon figyelt mindannyiunkra persze, igyekezett mindenkivel iskolázni az edzéseken, de mert sokan voltunk, nagyjából nyolc-tíz perc jutott egy-egy gyerekre. És nem tudtam nem észrevenni, hogy rám valahogy mindig több időt áldozott.
Elmondhatatlanul szerettem. A halála utáni hónapok nagyon nehezek voltak, fogalmam sem volt, hogyan és merre tovább. Addig mindig Gyuri bácsi várt a Vasas vívótermében, olyan sok időt töltöttünk együtt, hogy már-már apa-fiú viszony alakult ki közöttünk.

A mester, Decsi András és a tanítvány, Szilágyi áron a győzelem utáni pillanatban Fotó: MTI

Gerevich György után Somlai Béla képezte és jelenleg Decsi András edzi:

Gerevich Györgyre azt mondanám, ő volt a mentorom, azt hiszem, ebben minden benne van.
Somlai Béla kapcsán a munka szót említeném. Béla bácsi felkarolt a nevelőedzőm halála után, s bár kezdetben akadtak nehézségeink, a vívás összekovácsolt minket, és utána persze már szépen kialakult a személyes kapcsolat is. Teljesen más megközelítésben dolgozott, mint Gyuri bácsi, ehhez hozzá kellett szoknom. Figyelnie kellett arra, hogy ne akarjon túl gyorsan túl sokat megváltoztatni nálam. Látszott is, hogy az iskoláját próbálja közelíteni hozzám, engedékenyebb is volt velem, ez mind segítette az összecsiszolódást.
Decsi András partner. Azért esett rá a választásom kétezertizenöt augusztusában, mert fiatalos, rugalmas edzőt szerettem volna, akinek amellett, hogy vannak elképzelései a vívásról, az enyémeket is meghallgatja. Andris szakmaiságában szimpatikus, hogy rendkívül újító, amellett, hogy a hagyományos magyar technikai elemeket megtartotta, alkalmazkodott a trendekhez. Elemzi a vívást, rengeteg hasznos észrevétele van. Szeretem benne, hogy gondolkodó edző. 

A személyes kisugárzás fontosságáról:

Félni a páston nem lehet! Jó versenyzőtípusnak tartom magam, de nagyon sokat segített a két sportpszichológusom, Faludi Viktória és Kárpáti Róbert is – Decsi ANdrás mellett Rióra ők mindenre felkészítettek. Úgy vágtam neki az olimpiának, hogy éreztem, nem adódhat olyan helyzet, amelyre nem tudok reagálni.

A zászlóvivő szerepről:

Hogy én kaptam ezt a feladatot, hatalmas megtiszteltetés, nem hiszem, hogy gondolkodnom kellett volna azon, elvállalom-e. Örültem a felkérésnek, és hogy a gondolataimban vissza-visszatért ez a szép feladat, azt hozta magával, hogy minden sportot szerető embert arra kértem, küldjön nekem fotót a világ bármely tájáról, és legyen rajta a nemzeti lobogó. Ezekből a képekből erőt merítettem. Ráadásul Kárpáti Róbert kitalálta, hogy a megnyitót rögzíti, és elküldi nekem Rióba, úgyhogy a felvételt többször megnéztem a versenyem előtt – mindannyiszor büszkeséggel töltött el, ráadásul fokozta a harci kedvemet is.

A győzelmi pillanatról:

Tudtam, persze hogy tudtam, hogy ismét nyertem, de az első pillanatokban majdhogynem hihetetlennek tűnt az egész. Ahogyan az is, ami ezután történt: amikor ugyanis az edzőm felszaladt a pástra, és átöleltük egymást, a vezetőbíró kicsit emeltebb hangon közölte velem, tisztelegjek az ellenfelemnek, ahogyan ez szokás a páston, és fogjunk kezet. Azért annyit megjegyeztem neki, hogy a lehető legjobb pillanatban figyelmeztet erre… Amikor kinyílt a külvilág, amikor már beengedtem az ünneplést, hiszen véget ért a verseny, észrevettem, hogy menyasszonyom nem elbújva ül egy széken, hanem az első sorban nemzeti mezben, kifestett arccal ő a hangadó! Persze hogy odaszaladtam hozzá. Oda már a bíró sem jött utánam…
Londonban én voltam a jó kisfiú, aki huszonkét évesen győzött az olimpián. Rióban újra nyertem, immár huszonhat évesen, de még mindig fiatalon. Viszont ez már egy szakállas ember, egy férfi, aki megismételte a győzelmet. Ez már egy másik sztori.

Arról, hogy mit is jelent vívásban az áldott, vagy ihletett állapot:

Kell lennie valakinek, vagy valaminek ott fent, aki vagy ami segített abban, hogy Rióban másodszor is átélhettem, milyen olimpián nyerni. Ehhez nem elég a tehetség, a munka, ehhez valami több kellett. Tudom, mire vagyok képes, azt is, mit tettem ezért az újabb győzelemért, de azért ez mégis más. Több. Sokszor mondogatjuk egymás között mi, vívók, várva azt a bizonyos ihletett állapotot, hogy az egyszer majd egy ködös, szürke keddi délutánon jön elő, egy edzésen, ahol tönkreversz mindenkit, de utána hiába várod, hogy újból jelentkezzen. És éppen ezért vagyok hálás, hiszen nekem megadatott az, hogy ez a „flow-állapot” éppen a legfontosabb versenyen, a legfontosabb napon jöjjön. Idén nyáron nem voltam ihletett állapotban, mint Londonban, ezért is mondtam el a riói olimpia kapcsán már sokszor, hogy ezért az aranyéremért nagyon-nagyon meg kellett küzdenem.

Sport 2016

MTI

A Sport 2016 évkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság gondozásában jelent meg. A közel 600 oldalas kiadvány 8490 forintért vásárolható meg. A szemlézett interjú Kovács Erika, a Nemzeti Sport újságírója készítette.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

hacker at work with graphic user interface around
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.