Tudomány

“Mindenkinek olyan tanítványt kívánok, mint Szilágyi Áron”

Sági Nikolett
Sági Nikolett

2016. 08. 23. 10:01

Ahhoz, hogy egy vívó legyőzhetetlen lehessen a páston, nem csak szakmailag, de fizikálisan és mentálisan is nagyon felkészültnek kell lennie. Ennek érdekében a kardvívás londoni és riói olimpiai bajnokát  egy öt főből álló, példaértékű szakmai stáb készíti fel versenyeire. Decsi András edzőn és Bodnár József gyúrón kívül, Kiss Áron erőnléti edző, valamint Faludi Viktória  pszichológus és Kárpáti Róbert pszichiáter segítik. A csapat profizmusa megkérdőjelezhetetlen, az erkölcsi aranyérem a szakembereket illeti.

Kiss Áron erőnléti edző korábban állóképességi sportolókkal foglalkozott. Futókkal, kerékpárosokkal, triatlonistákkal. 2014 óta működik együtt Áronnal.

Erő, stabilitás, koordináció, testtudat és reakciógyorsaság – ezeket a készségeket fejlesztik az erőnléti edzések alkalmával.

A vívóknál az állóképesség egy specifikus formájára van szükség. Az asszókon belül, az egyes tusok között, valamint asszóról asszóra kell tudniuk jól regenerálódni.

Olyan módszereket kezdtünk el használni, amelyek korábban nem voltak elterjedve a kardvívásban.  Minőségi alapokra helyeztük az edzésmunkát, a fejlesztés központjában a mozgásminőség áll. Ezelőtt a vívóknál nem volt jellemző, hogy nagy súlyokkal, ellenállásokkal is dolgozzanak. A fejlesztések során vívó-mozgásokat, vívó-lépéseket, kitöréseket, különböző gyakorlatokat teszünk az erősítő feladatok mellé.

Elsősorban funkcionális edzéselemeket alkalmaznak. Ezek során arra koncentrálnak, hogy a testen belül a különböző erőtranszferek a leghatékonyabban valósuljanak meg. A vívásban nagy szükség van törzsstabilitásra, bizonyos területeken pedig jó mobilitásra, hajlékonyságra és nyújthatóságra is. A gyakorlatok többnyire teljes testet igénybe vevő, összetett feladatok, tehát integráltan dolgoztatják az izmokat. Ezek a legegyszerűbb guggolások, kitörések, oldalirányú kitörések, kettlebell használata vagy egylábas felhúzás.

Szilágyi Áron erőnléti edzései alkalmával a prevencióra is nagy hangsúlyt fektetnek, ezért olyan korrekciós gyakorlatokat is használnak, amelyek általában a gyógytornászok munkájának a része.

Van erre egy speciális eszközünk, amelyet eddig főként leginkább csak az Egyesült Államokban és a nyugat-európai sportcsapatoknál használtak. Ez egy pulzusmérő öv, hozzá társított két tappanccsal, amelyet Áron mellkasára és domináns kezének hüvelykujja alá teszünk. Ezáltal a készülék mindössze néhány perc alatt, a telefonnal kommunikálva egy applikáción keresztül ad olyan fontos adatokat, hogy jelenleg milyen állapotban van a keringési rendszer, az idegrendszer, milyen szinten állnak az energiaszolgáltató rendszerek, tehát mennyire regenerálódott az előző terhelésből.

A kardozó a riói játékokat megelőzően egy 72 napos formaidőzítő programban vett részt. A felkészülés ezen szakaszában az erőnléti fejlesztés egy különlegesebb formáját alkalmazták, próbálták még jobban elvinni a sportág irányába. Itt már sokkal több vívó-lábmunka volt, vívás-specifikus gyakorlatok, de természetesen helyet kaptak a guggolások, különböző szökdelések akár ellenállással, irányváltásos futások, összetett funkcionális gyakorlatok, törzsstabilitás, és pl. a mély hátizmokat célzó munka is.

A vívás egy egyoldalú sport, ezért fokozott figyelmet kell fordítani az izmok egyensúlyban tartására. Az ellentétes oldallal is mindig foglalkozni kell mind a nyújthatóság, mobilitás, mind az erő formájában, a sérülésveszély csökkentése érdekében. Ezt az utolsó hetekben már hagytuk elmenni a sportági specifikum irányába, ott már nem erőltettük annyira a fordított állásban végzett gyakorlatokat – tette hozzá a szakember.

Közös munkájukat így jellemezte:

Mindenkinek ilyen tanítványt kívánok. Elvégzi a munkát, amit kiszabok neki, sokszor még többet is szeretne. Ő az a típus, akit inkább fékezni kell, mint noszogatni. Szereti a konkrét és tudományosan igazolt válaszokat. Ezáltal folyamatos kihívás elé állít engem is, mindketten fejlődünk. Az edzések alkalmával első helyre tudja tenni a vívást, minden mást ki tud zárni. Mindig időben érkezik, minden esetben számítani lehet rá. Edzőtáborai alatt folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, érdeklődik, kérdez az általam összeírt gyakorlatokról. Ez különösen akkor kritikus, ha a rendelkezésre álló eszközpark miatt módosítani kell a programon. Köszönhetően mentális felkészítőinek, Faludi Viktóriának és Kárpáti Róbertnek, mentálisan is erős és nagyon eltökélten tud dolgozni.

Ha az ember nincs egyben lelkileg, nem lesz sikeres

A vívásban bármelyik tizedmásodpercben történhet olyan, ami kizökkenti a sportolót az adott tudatállapotából. Fontos, hogy a vívók ne csak taktikailag, technikailag, erőnlétileg, de mentálisan is erősek legyenek. Áron a vívó- és erőnléti edzések mellett rendszeresen fordul szakpszichológusához.

Faludi Viktória már a londoni ötkarikás játékok előtt is részt vett – az azóta már – kétszeres olimpiai bajnokunk lélektani felkészítésében. Az együttműködés folyamatos, Rió előtt is dolgoztak együtt.

A foglalkozások alkalmával a klasszikus pszichológiai munka pedagógiaibb jellegűvé alakul. Amellett, hogy beszélgetnek érzésekről, gondolatokról, sémákról, pszichésen is felkészülnek a versenyekre. Speciálisan kialakított módszereket használnak, például helyszíneket képzelnek el, versenyélményeket idéznek fel, megpróbálják helyén kezeli az érzéseket, esetleg átkeretezik a negatív gondolathullámokat.

Munkájuk a környezet és az ellenfelek elemzéséről is szól. Megfigyelik, hogy lelkiekben ők hol lehetnek. Minden rezdülés nagyon fontos. Sok, pici elemzést végeznek. Mindemellett hangsúlyt fektetnek a lelki egyensúly és a boldogság megtalálására is.

Azt gondolom, hogy egy sportoló akkor fog nyerni, ha egyben van. A sikereivel, a kudarcaival, a magánéleti problémáival együtt. Nem azt mondom, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie, az a lényeg, hogy jól tudja kezelni a különböző szituációkat. Tényleg akkor lesz sikeres, ha össze van rakva és szereti azt, amit csinál.

Kis pihenést követően, hasonló maximalitásra törekedve, a csapat megkezdi a tokiói felkészülést.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.