Sport

A NOB-nál örülnek, hogy nem az oroszok rendezik a vb-t

24.hu
24.hu

2016. 12. 14. 20:19

Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) üdvözölte a Nemzetközi Bob és Szkeleton Szövetség (IBSF) keddi bejelentését, mely szerint nem Szocsiban rendezik meg februárban a sportági világbajnokságot az államilag támogatott oroszországi doppingesetek és az azokhoz kapcsolódó botrány miatt

A szervezet egyik szóvivője szerdán, Lausanne-ban úgy fogalmazott, hogy az IBSF döntése “teljes összhangban van a NOB és annak végrehajtó bizottságának ajánlásával”.

A vb-t február 15. és 27. között bonyolították volna le az oroszországi városban. Az IBSF kedden azt is közölte, hogy a következő napokban dönt az új helyszínről.

Az IBSF indoklása szerint a vb-n résztvevő sportolóknak és edzőknek arra van szükségük, hogy zavartalanul koncentrálhassanak a versenyzésre, s ne kelljen “vélt vagy valós vádakkal és vitákkal foglalkozniuk”.

Múlt héten az amerikaiak, majd a dél-koreaiak is közölték, hogy fontolgatják a vb bojkottját, kedden pedig a lettek jelezték: nem akarnak versenyezni Oroszországban.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) Richard McLaren vezette vizsgálóbizottsága múlt pénteken hozta nyilvánosságra, hogy több mint ezer orosz sportoló – nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon – érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban. A csalások érintették a többi között a 2014-es szocsi téli olimpiát is, négy aranyérmes, és további nyolc dobogós orosz versenyzőnek is manipulálták a mintáját. A New York Times azt írta, köztük van a szkeletonos olimpiai bajnok Alekszander Tretyakov is, Oroszország azonban ezt az állítást visszautasította.

A vb a 2018-as pjongcsangi téli ötkarikás játékokra is rangsorol.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. május 10.
Egy anya a szülés előtt, mellette férje a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ Szülészet-nőgyógyászati Osztályán 2015. május 10-én, a születés hetén. A születés hetét minden évben, az anyák napja utáni héten rendezik. Fiuk, Barnabás 3675 grammal, egészségesen született, harmadik gyermekként.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.