Sport

Kovács Ági azt mondja, Shane Tusup tényleg kiabált kicsit

24.hu
24.hu

2016. 12. 12. 10:02

Korábban beszámoltunk róla, hogy magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradó hajnalon, miután Hosszú Katinka a kanadai rövidpályás úszó-vb harmadik napján is nyert egy aranyérmet, 200 háton verte tönkre a mezőnyt, majd ezt követően nem sokkal 800 gyorson 8. helyen zárt, Kovács Ágnes és Shane Tusup csúnyán összeszólalkozott.

A szponzorok egy csoportja kitalálta, hogy ők bizony akkreditációjuk birtokában lemennének gratulálni a bajnoknőnek. Kovács segíteni szeretett volna, így vezetésével lesétáltak a bemelegítő medence bejáratához. Amikor Kovács Ági oda szeretett volna sétálni Katinkához gratulálni, Tusup egyből jelezte, ez így nem lesz jó, ezt követően jött a hangos üvöltözés.

Helyszíni jelentések szerint zengett a kizárólag versenyzők részére fenntartott bemelegítő medence környéke.

Sydney olimpiai bajnoka hétfő délelőtt közleményben reagált a hírre. Íme a történet, ahogy Kovács Ágnes látta:

Közlemény!

A mai Borsban megjelent cikkben sok a valótlanság!

A windsori rövidpályás úszó-vb pénteki napján, miután a döntők véget értek több szponzor is odajött hozzám, hogy hátra szeretnének menni a medencetérhez, ahová egyébként volt érvényes akkreditációjuk. Mivel én is arra indultam, és egyébként minden világversenyen oda szoktam menni a versenyzőkhöz – így volt ez Rióban is – most is így tettem. Beléptünk az uszoda térbe, a medencében több külföldi úszó társaságában Katinka levezetett, Shane a parton ült. A szponzorok megálltak az uszoda szélén, mert nem akartak senkit zavarni, 1-2 perc után ők egyébként ki is mentek. Én oda mentem a medencéhez, mert gyorsan gratulálni szerettem volna Katinkának, meg elköszönni tőle, mert másnap már jöttem haza, és később már erre nem lett volna alkalom. Kiabálás tényleg történt ezek után, de nem az én részemről, a hangnemet a mai napig nem értem hogy miért. Többet nem szeretnék mondani a részletekkel kapcsolatban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. január 12.
Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség új elnöke a sajtótájékoztatója után a fővárosi Radisson Blu Béke Hotelben 2017. január 12-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.