Sport

Az ingatlanosok már tudják, hogy Budapesten lesz az olimpia 2024-ben

200 milliárd forintos kollégiumfejlesztési csomagra bólinthat rá a kormány, mely hétezer új vagy felújított kollégiumi szobával számol – írja a Világgazdaság.

A mostani tervezet lehet a válasz a 2024-es budapesti olimpiai pályázat egyik központi kérdésére, ami nem más, mint a szálláshelyek hiánya. A Portfolio keddi befektetési konferenciáján egyébként a hallgatóság 54 százaléka igennel szavazott arra a kérdésre, hogy a három jelentkező város közül Budapest nyeri-e meg a rendezés jogát.

A szakemberek tehát győzelmet várnak a magyar pályázattól, Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország adótanácsadási és jogi üzletágvezetője a konferencián elmondta, a fővárosban több olyan infrastruktúra-fejlesztési projekt is van, amelyet a játékok nélkül is meg kell valósítani. Ádány Tamás, az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója pedig a dél-pesti, dél-budai és csepeli “rozsdaövezetek” szempontjából tartja komoly lehetőségnek az olimpiát.

A kandidálás sikere esetén az ingatlanfejlesztések különösen hátrányosan érinthetik a városlakókat, hiszen az olimpia előtti öt-hat évben általában megdrágulnak a lakásfelújítások és -építések, mert a szakembereket lekötik a beruházások. Gerő János, a Wing Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint minél hamarabb hozzá kell látni a magántőke bevonásához, ez is hozzájárulhat a kapkodás elkerüléséhez, lévén az olimpiai beruházásokra összesen csupán hét év áll rendelkezésre.

A budapesti szervezőbizottság október elején adta le a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat második kötetét a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik