Sport

Félsiker: a Fehérvár hosszabbításra kényszerítette a Benficát

A magyar bajnoki ezüstérmes Alba az EK nyitányán a portugál második Benficához látogatott, amely nemzeti rekorder 26 bajnoki aranyával. A túloldalon egy ismerős is akadt, az amerikai-magyar Damian Hollis 2010 és 2013 között három szezont húzott le Székesfehérváron, s a szerdai mérkőzésen 15 pontig jutott.

Az Alba Fehérvár jól kezdett, az első negyedet tíz ponttal megnyerte, a másodikra viszont visszaesett, így a nagyszünetben 34-34 volt az állás. Hasonlóan alakult a mérkőzés második fele is. Fordulás után fiatal, 22 éves amerikai irányító, Brandon Taylor (fenti képen – forrás: albakosar.hu) remekelt fehérvári oldalról, fontos pontokat dobott, vagy elronthatatlan helyzetbe hozta a társakat. Ennek köszönhetően előbb újra a székesfehérvári csapat került előnybe, majd a végéig a Benfica felzárkózott, s az alap játékidő 68-68-cal ért véget. A hosszabbítást aztán a hazai együttes nyerte.

Az Alba Fehérvár – és az egész mezőny – legeredményesebb játékosa Justin Edwards volt 18 ponttal.

A fehérváriak jövő szerdán a szintén vereséggel kezdő belga Brusselst fogadják.

Kosárlabda Európa Kupa, csoportkör, első forduló, eredmény:

A csoport, 1. forduló:
Benfica (portugál)-Alba Fehérvár 77-74
(13-23, 21-11, 14-21, 20-13, 9-6) hosszabbítás után

A fehérváriak pontszerzői: Edwards 18/6, Lóránt 15/3, Taylor 13/3, Shepard 11, Markovic 9/3, Farr 5, Keller Á. 3.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik