Fabianne-Rozsnyoi-Katalin(960x640).jpg (fábiánné rozsnyói katalin, )
Sport

Fábiánné: Én tudom mit lehet és mit nem

24.hu
24.hu

2016. 10. 20. 12:06

Korábban a témában:

A szerdai nap híre, hogy a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel kajaknégyes elhagyja edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint.

A 73 éves edzőnőt e hír kapcsán szólaltatta meg az Inforádió.

Elmondták, hogy újítani szeretnének. Én tudom, hogy mit lehet és mit nem lehet újítani. Kíváncsian várom, hogy mire jutnak. Ha a négyes tagjai csak annyit tesznek, amennyit eddig, akkor talán elérik az eddigi szintet, ha viszont csak egy kicsivel kevesebbet, akkor nem

– fogalmazott az edzőnő.

A közös munkáról Fábiánné azt mondta, hogy jól megvoltak, bár az utóbbi években akadtak kivételek, de nem érzi magát hibásnak és ezt látszik megerősíteni a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán is, aki úgy fogalmazott a rádió kérdésére:

Nem úgy váltunk el, hogy soha többet nem dolgozunk együtt, mert nem tudni, hogy mit hoz a jövő. Lehet, hogy egy fejezetnek vége, de a regénynek még nincs.

Az olimpiai bajnokok sorát kinevelő mesteredző 2014 májusában úgy nyilatkozott: a riói játékok után befejezi edzői pályafutását, de végül megváltoztatta döntését, melynek értelmében Tokióig folytatja munkáját. Jelenleg egyetlen versenyzője van, az idei moszkvai Európa-bajnokságon kétszeres ezüstérmes Takács Tamara személyében. Versenyzőként 1968-ban, Mexikóban ezüstérmet nyert, edzőként hat sportolót segített ötkarikás aranyhoz.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.