Sport

Kajak-kenu: A férfi négyes elhagyta Fábiánné Rozsnyói Katalint

Korábban a témában:

Az Origo információi szerint a férfi kajaknégyes megköszönte Fábiánné Rozsnyói Katalin munkáját, a jövőben külön utakon folytatják pályafutásukat.

Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel már közölték is döntésüket a 74 éves mesteredzővel. A 2012-es londoni olimpián ezüstérmes kvartett utóbbi három tagjának útja a Vasasból Újpestre vezethet, de a két klub még nem állapodott meg az átigazolás feltételeiben. A portál állítása szerint a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer győri versenyző marad.

Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel
Fotó: MTI/Mészáros János

A most felbomló négyes a magyar válogatón kikapott a Hufnágel Tibor, Somorácz Tamás, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású egységtől, így nem utazhatott el a riói ötkarikás játékokra. Hufnágelék Brazíliában a B-döntőbe jutottak, ahol a harmadik helyen értek célba, így összesítésben a 11. helyen zártak.

Fábiánnénak így egyetlen versenyzője maradt, az idei moszkvai Európa-bajnokságon kétszeres ezüstérmes Takács Tamara személyében. Az olimpiai bajnokok sorát kinevelő mesteredző 2014 májusában úgy nyilatkozott: a riói játékok után befejezi edzői pályafutását, de végül megváltoztatta döntését, melynek értelmében Tokióig folytatja munkáját. Versenyzőként 1968-ban, Mexikóban ezüstérmet nyert, edzőként hat sportolót segített ötkarikás aranyhoz.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.