Sport

Dráma a US Openen: Konta Johanna összeesett

A brit színekben versenyző magyar származású teniszezőnő, Konta Johanna simán nyerte az első játszmát a bolgár Cvetana Pironkova ellen, majd a második végén ellenfele 6-5-ös vezetésénél egyszer csak elkezdett zihálni, a földre rogyott. Mindez Flushing Meadowsban, a US Open második fordulójában történt.

Bő tizenöt percet állt a játék és senki sem tudta, mi történt valójában. Annyi látszott, hogy a 31 fokos melegben Konta kiszáradásos tüneteket produkált. Az alapvonalnál feküdt a törülközőjén, össze-vissza kapkodta a levegőt, a keze, lába remegett, a teljes teste mintha görcsben állt volna. A játékos jeget kért és tett a nyakára a hóna alá, majd amikor orvosi csapat megérkezett pulzust, vérnyomást mért, és alaposan megvizsgálták a teniszezőt.

Konta élve a szabályok adta lehetőséggel eztán szünetet kért és az orvosi stáb kíséretében bevonult az öltözőbe. Az első összeeséséhez képest bő fél óra múlva tért vissza újra a pályára és a legváratlanabb módon jelezte, hogy folytatja a játékot.

A bolgár ellenfele egyértelműen szétesett az eltelt idő alatt, amit az is bizonyít, hogy bár az angol teniszezőnő a második játszmát elvesztette, de aztán sima 6:2-vel hozta a harmadik játszmát és a meccset.

Zavarban érzem magam. Történt már egyszer ilyen velem négy évvel ezelőtt, amikor hasonló meleg és párás volt az idő. Éreztem, hogy a pulzusom össze vissza ver, nem tudtam irányítani az izmaimat, és remegtem. Megpróbáltam jéggel nyugtatni magam. Amikor a mentősök megérkeztek és megvizsgáltak és elvégezte minden szükséges ellenőrzést megnyugodtam. Nem tudom, hogy pánikroham volt-e vagy valami más, de tény, kiszolgáltatott helyzetben voltam, nem színészkedtem

– idézi Konta mérkőzés utáni nyilatkozatát a telegreph.co.uk oldal.

Pironkova persze másképp látta a dolgot a mérkőzést követően:

Azzal, hogy szünetet is kért és bevonult az öltözőbe, azt hiszem,túl hosszú ideig állt a mérkőzés. Persze a szabályok ezt megengedik, de ettől  még nem vagyok túl boldog.

A férfiak mezőnyében a legnagyobb meglepetést a kanadai Milos Raonic kiesése okozta: a torna 5. kiemeltje a világranglista 120. helyén álló amerikai Ryan Harrisontól kapott ki négy játszmában.

Novak Djokovic – akit az első fordulóban egy kisebb sérülés miatt többször is ápolni kellett – a cseh Jiri Vesely ellen lépett volna pályára a második fordulóban szerdán, de riválisa végül nem tudta vállalni az összecsapást az alkarjában lévő gyulladás miatt.

US OPEN, 2. FORDULÓ, EREDMÉNYEK

FÉRFI EGYES,  2. FORDULÓ:
Nadal (spanyol, 4.)–Seppi (olasz) 6:0, 7:5, 6:1
Pouille (francia, 24.)–Chiudinelli (svájci) 4:6, 3:6, 7:6, 6:2, 6:0
Bautista-Agut (spanyol, 15.)–Delbonis (argentin) 5:7, 6:2, 6:3, 6:2
Djokovics (szerb, 1.)–Vesely (cseh) Vesely feladta
Juzsnij (orosz)–Pella (argentin) 6:2, 6:1, 7:6
Isner (amerikai, 20.)–Darcis (belga) 6:3, 6:4, 6:7, 6:3
Edmund (brit)–Escobedo (amerikai) 7:5, 6:4, 6:4
Tsonga (francia, 9.)–Duckworth (ausztrál) 6:4, 3:6, 6:3, 6:4
K. Anderson (dél-afrikai, 23.)–Pospisil (kanadai) 7:6, 6:4, 6:4
Sock (amerikai, 26.)–M. Zverev (német) 6:1, 6:1, 6:2
Cilic (horvát, 7.)–Sztahovszkij (ukrán) 6:1, 6:2, 6:3
Kuznyecov (orosz)–Ramos (spanyol, 31.) 7:5, 6:4, 7:6
Monfils (francia, 10.)–Sátral (cseh) 7:5, 6:4, 6:3
Almagro (spanyol)–Cuevas (uruguayi, 18.) 7:6, 6:4, 7:6
Bagdatisz (ciprusi)–Paire (francia, 32.) 6:2, 6:4, 3:6, 6:4
R. Harrison (amerikai)–Raonic (kanadai, 5.) 6:7, 7:5, 7:5, 6:1
3. FORDULÓ, A FELSŐ ÁG PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Juzsnij (orosz)
Isner (amerikai, 20.)–Edmund (brit)
Tsonga (francia, 9.)–K. Anderson (dél-afrikai, 23.)
Sock (amerikai, 26.)–Cilic (horvát, 7.)
Nadal (spanyol, 4.)–Kuznyecov (orosz)
Pouille (francia, 24.)–Bautista-Agut (spanyol, 15.)
Monfils (francia, 10.)–Almagro (spanyol)
Bagdatisz (ciprusi)–R. Harrison (amerikai)

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Keys (amerikai, 8.)–Day (amerikai) 6:1, 6:1
K. Bondarenko (ukrán)–Cseng Szaj-szaj (kínai) 5:7, 7:6, 7:5
Sevastova (lett)–Muguruza (spanyol, 3.) 7:5, 6:4
Bellis (amerikai)–Rogers (amerikai) 2:6, 6:2, 6:2
Oszaka (japán)–Tuan Jing-jing (kínai) 6:4, 7:6
Niculescu (román)–Bogdan (román) 6:0, 6:1
Wozniacki (dán)–Kuznyecova (orosz, 9.) 6:4, 6:4
Konta (brit, 13.)–Pironkova (bolgár) 6:2, 5:7, 6:2
Bencic (svájci, 24.)–Petkovic (német) 6:3, 6:2
Vinci (olasz, 7.)–McHale (amerikai) 6:1, 6:3
Putyinceva (kazah)–Witthöft (német) 4:6, 7:6, 7:6
Curenko (ukrán)–Vang Ja-fan (kínai) 7:6, 6:3
Cibulková (szlovák, 12.)–Rogyina (orosz) 6:7, 6:2, 6:2
Kvitová (cseh, 14.)–Büyükakcay (török) 7:6, 6:3
Szvitolina (ukrán, 22.)–Davis (amerikai) 6:1, 4:6, 6:3
Kerber (német, 2.)–Lucic (horvát) 6:2, 7:6
3. FORDULÓ, AZ ALSÓ ÁG PÁROSÍTÁSA
Keys (amerikai, 8.)–Oszaka (japán)
Niculescu (román)–Wozniacki (dán)
Konta (brit, 13.)–Bencic (svájci, 24.)
K. Bondarenko (ukrán)–Sevastova (lett)
Vinci (olasz, 7.)–Putyinceva (kazah)
Curenko (ukrán)–Cibulková (szlovák, 12.)
Kvitová (cseh, 14.)–Szvitolina (ukrán, 22.)
Bellis (amerikai)–Kerber (német, 2.)

 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik