Sport

Egy sima szombatnak indult, aztán Djokovic kiesett Wimbledonban

A címvédő Novak Djokovic péntek estéje Wimbledonban minden bizonnyal sokkal feszültebb volt, mint azt tervezte. A szerb világelső a harmadik fordulóban az amerikai Sam Querrey-vel találkozott, az első szettet szoros csatában elveszítette, a játéka ezután teljesen szétesett, tanácstalan volt, így 6-7, 1-6-os hátrányba került, amikor szüneteltették a meccset a napi program vége miatt.

A jelek szerint tudta rendezni a sorokat, szombaton ugyanis ellenállhatatlan játékkal kezdte a folytatást, 5-0-ra ellépett (az esőszünet sem zavarta meg), és bár Querrey összeszedte magát és feljött 5-3-ra, a szerb végül csak megnyerte a játékrészt.

A negyedik szettben 4-4-ig mindkét játékos hozta a saját adogatását, Djokovic ekkor brékelni tudta ellenfelét. Nem tudta hozni azonban a szerváját, így, amikor legközelebb adogatott, már a meccsben maradásért kellett tennie. Ezt egy újabb esőszünet után sikerrel megtette.

A rövidítésben aztán hiába vezetett 3-1-re, Querrey jutott meccslabdákhoz és Djokovic hosszú ütése után megnyerte a meccset négy szettben.

Querrey öröme:

Ezzel véget ért Djokovic fantasztikus sorozata, legutóbb a 2015-ös Roland Garros döntőjében veszített meccset Grand Slam-tornán. Azóta nyert Wimbledonban, a US Openen, idén Ausztráliában és karrierje során először a francia nyílt teniszbajnokságon. Ezzel eldőlt az is, hogy a naptári GS-re még várni kell, az legutóbb Rod Lavernek sikerült még 1969-ben.

A szerb játékos legutóbb a 2009-es Roland Garroson esett ki ilyen korán egy Grand Slamen.

Eredmény – wimbledoni tenisztorna, 3. forduló (a 16 közé jutásért)

Querrey (amerikai, 28.) – Djokovic (szerb, 1.) 7-6 (8-6), 6-1, 3-6, 7-6 (7-5)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik