Sport

Crosby zsenialitása is kellett a Pingvinek bajnoki címéhez

24.hu
24.hu

2016. 06. 13. 07:45

Fennállása során negyedszer lett bajnok a Pittsburgh Penguins az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), miután vasárnap a Stanley Kupa döntőjében negyedszer is legyőzte a San Jose Sharks csapatát. A rájátszás legértékesebb játékosának a Pingvinek csapatkapitányát, Sidney Crosbyt választották.
Korábban a témában:

A vasárnapi, ötven halálos áldozatot követelő orlandói mészárlás miatt gyászszünettel kezdődött a találkozó, és a klubok – az első szünetben – megemlékeztek a pénteken elhunyt Gordie Howe-ra is. A bemelegítés alatt a játékosok a legendás hokis 9-es számát viselték fejvédőiken.

Három nappal korábban a Pittsburgh már lezárhatta volna a sorozatot, azonban hazai jégen kikapott. Ezúttal a 9. percben emberelőnyben a vendégek jól járatták a korongot, és egy lövőcsel után a hátvéd Brian Dumoulin távolról volt eredményes. Továbbra is nagy volt az iram és sok az ütközés, majd a második harmad elején Martin Jones lábbal óriásit védett. A 27. percben Logan Couture – aki három nappal korábban három ponttal járult hozzá az idegenbeli sikerhez – az egyik védő, Justin Schultz takarásából egyenlített. Ám 1:19 perc múlva visszavette a vezetést a Penguins: Sidney Crosby kapu mögül visszatett korongját a támadáshoz felzárkózó hátvéd, Kris Letang éles szögből lőtte a kapuba, a pakk Jones botoskesztyűjét érintve pattant be.

Ez a gól döntött végül:

A harmadik harmadban kimaradt egy-egy emberelőny, ám a Sharks szempontjából vészesen fogyott az idő, miközben a rivális szenzációsan védekezett. Az 54. percben Phil Kessel kapáslövését bravúrral védte Jones, így meccsben maradtak a hazaiak. A hajrában Jones helyett mezőnyjátékos jött a jégre, ám Patric Hörnqvist góllal büntetett.

A Penguins 1991-ben a Minnesota North Stars, 1992-ben a Chicago Blackhawks, 2009-ben a Detroit Red Wings, most pedig a San José ellen egyaránt idegenben lett bajnok, azaz mindig vendégként vehette át a Stanley Kupát.

A boldog pittsburghi játékosok és a világ egyik legszebb serlege Fotó: Europress Fotóügynökség

A döntő legjobbjának Sidney Crosbyt választották. A pittsburghi csapatkapitány szenzációsan játszott a hat meccs során, most a győztes gólnál jegyzett ugye gólpasszt. Igazi vezére volt csapatának, sok esetben már játékos-edzőként segítette övéit.

A Pingvinek kapusa, Matt Murray 15 győzelemmel beállította az újonc hálóőrök rájátszáscsúcsát. Patrick Roy (Montreal Canadiens) 1986-ban, Ron Hextall (Philadelphia Flyers) 1987-ben, Cam Ward (Carolina Hurricanes) 2006-ban ért el 15 sikert a playoffban, és ebből a négyesből csak Hextall nem nyert Stanley Kupát.

Ezelőtt az utolsó négy kiírásban mindig nyugati együttes nyerte a bajnokságot.

Eredmény – Stanley Kupa-döntő, 6. mérkőzés

San Jose Sharks-Pittsburgh Penguins 1-3 (0-1, 1-1, 0-1)
gól: Couture (27.), illetve Dumoulin (9.), Letang (28.), Hörnqvist (59.)

A párharcot 4-2-es összesítéssel a Pittsburgh nyerte.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.