Sport

A Golden State edzője ül le a Lakers kispadjára

A 36 éves Luke Walton lesz az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakers vezetőedzője. A klub szombaton jelentette be, hogy a következő szezontól Walton irányítja a csapatot. A fiatal edző jelenleg az NBA-címvédő Golden State Warriors szakmai stábjában tevékenykedik, és mivel Steve Kerr vezetőedző egészségügyi okok miatt az idény elején nem lehetett a csapat mellett, az első 43 alapszakasz-találkozón ő irányított vezetőedzőként.

Imádtam minden pillanatot, amit a Golden State-nél tölthettem, hiszen Steve Kerrtől tanulhattam. Örökre hálás leszek neki, a klubnak és a csapatnak, de mindig arról álmodtam, hogy vezetőedzőként dolgozhassak. Nem gyakran kap erre lehetőséget az ember, pláne nem egy olyan klubtól, mint a Lakers

– mondta Luke Walton.

A ligában 1978-ban a legértékesebb játékosnak (MVP) választott Bill Walton fia a Lakers történetének 26. vezetőedzője. Elődje, a 2014 nyarán szerződtetett Byron Scott azért távozott, mert a csapat 65 vereség mellett csak 17 alkalommal győzött a mostani bajnokság alapszakaszában, ezért nem jutott be a rájátszásba.

Izgatottan várjuk, hogy Luke visszatérjen Los Angelesbe. Úgy érezzük, kiemelkedő edzői karrier vár rá, amit itt kezdhet meg

– nyilatkozta Mitch Kupchak, a 16-szoros bajnok Lakers vezérigazgatója. Luke Walton játékosként kilenc évadon keresztül erősítette a Lakers csapatát, amellyel 2009-ben és 2010-ben megnyerte az NBA-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik