Sport

Vízilabda-Eb: A lányok nagyon jó vízilabdázók, ez soha nem volt kérdés

Már régóta benne volt a csapatban ez a siker - mondta Bíró Attila, az Európa-bajnok női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

„Amikor októberben az első edzésen elmondtam a lányoknak, hogy az Európa-bajnokságon kell kiharcolni az olimpia kvalifikációt, nem hiszem, hogy sokan hittek benne, aztán novemberben néhányan már igen, decemberben még többen, és az elmúlt két hétben már mindenki” – nyilatkozta a hollandok ellen 9-7-re megnyert belgrádi finálét követően Bíró Attila, akit augusztusban, a kazanyi világbajnokság után távozott Merész András helyére neveztek ki.

Hozzátette: mondhatna közhelyeket, mint a nagy szív és a hatalmas küzdeni tudás, de úgy gondolja, rendkívül szervezett játékot mutattak be, ráadásul a döntőben két gólt adtak ajándékba a két negyed utolsó pillanatában a hollandoknak.

„Mindezek ellenére sem törtünk össze és meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Nagyon erősek vagyunk mentálisan.”

Nagyon sokat dolgoztunk, köszönet az egész stábnak, mindenki rengeteget tett azért, hogy ezek a lányok ilyen állapotban legyenek – közölte.

Ők nagyon jó vízilabdázók, ez soha nem volt kérdés, jól összeraktuk őket, úgy gondolom, régóta bennük volt ez az eredmény.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a szakmai stáb munkáját emelte ki:

„Bíró Attila és közvetlen edzőkollégái hatására kapott egy új impulzust a csapat, azt gondolom, elsősorban ez volt a döntő, hiszen ezek a lányok nem most tanultak meg jobban vízilabdázni, kellett valami változás, ez pedig bejött. Attila az ő lelkesedésével kihozta a legtöbbet a lányokból. Hozzáteszem, hogy a női vízilabda kapussportág, Gangl Edina pedig tökéletes választásnak bizonyult ezen az Európa-bajnokságon.”

Kemény a férfiakkal kapcsolatban megjegyezte, a görögök elleni szombati bronzmérkőzés már nem más, mint presztízskérdés, Benedek Tibor együttesének az áprilisi olimpiai selejtezőtornán kell kiharcolnia a riói indulást.

A játékosok a dobogón Gyárfás Tamástól, a Magyar Úszó Szövetség elnökétől vehették át a győztesnek járó érmeket,

Gangl Edinát a torna legjobb kapusának választották, míg a gólkirály 23 találattal a magyar csapat kapitánya, Keszthelyi Rita lett.

Nagyon jól éreztem magam a vízben, nem is lehet összehasonlítani ezt a mérkőzést az elsővel

– nyilatkozta Gangl, aki szerint elsősorban annak köszönhető a csapat ugrásszerű fejlődése, hogy összeszedettebb lett a védekezése, támadásban pedig higgadtabbak voltak. Hozzátette, nem volt jó kétszer is a negyed utolsó másodpercében gólt kapniuk, de jól mutatja a csapat mentális erejét, hogy ebből is fel tudtak állni.

A válogatott egyik legrutinosabb tagja Takács Orsolya, aki már a 2005-ös montreali világbajnokságon győztes együttesnek is a tagja volt. Elmondta: „ez egy teljesen más élmény volt. Több mint tíz évbe telt, hogy újra átéljem, fantasztikus volt. Én is teljesen más vagyok, a csapat is teljesen más, nagyon boldog vagyok. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk még dolgozni, nem az első napokon kellett megnyerni ezt az Európa-bajnokságot, hanem az utolsó két mérkőzésen”.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A hollandok elleni finálé kulcsembere, az utolsó két gólt szerző Tóth Ildikó volt. Elmondta:

Szerencsére nem görcsöltünk rá a fináléra, kicsit tétnélkülinek is éreztük. A meccs után bementünk átöltözni, és akkor ébredtünk rá, hogy megyünk Rióba. Az, hogy Európa-bajnokok vagyunk, még nem esett le…

A kiváló játékos hozzátette, az olimpia még nagyon messze van, addig rengeteg munka vár a csapatra, de nagyon jó, hogy van miből építkezniük. A békeharcos útja című alkotást idézte: „az út az, ami boldoggá tesz, nem a végcél… Ahogyan ezt az egész döntőt megéltük, az volt fantasztikus, ahogyan a kispad együtt volt, ahogy bent a vízben együtt voltunk, az egy olyan pillanat, amihez bármikor vissza tudunk nyúlni, ha nehéz lesz”.

Szintén két góllal járult hozzá a sikerhez Bujka Barbara, aki az Európa-bajnoki trófeával a kezében válaszolt az újságírók kérdésére: „négy negyeden keresztül jól játszottunk, akárcsak tegnap, végig koncentráltunk. Egyszerűen nem lehetett mélypontot találni, bárki volt bent a vízben, megcsinálta a feladatát”.

Illés Anna először a testvérének kívánt boldog születésnapot: „én még soha nem nyertem, nagyon-nagyon örülök. Azt gondolom, az döntött, hogy amikor a hollandok vezettek, mi akkor sem tértünk el a taktikától, és meg tudtuk fordítani a mérkőzést”.

A magyar női válogatott 1991 (Athén) és 2001 (Budapest) után harmadik alkalommal diadalmaskodott a kontinensviadal1on.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik