Sport

Vízilabda-Eb: „Meleg maradt a pite, meglátjuk este”

24.hu
24.hu

2016. 01. 15. 13:45

Benedek Tibor elégedett a tanítványai péntek délelőtti, a török válogatott elleni teljesítményével, azonban a játékosok csalódottak a gólkülönbség miatt.
Korábban a témában:

Mint arról élő tudósításunkban is beszámoltunk, férfiválogatottunk 20–5-ös arányú vereséget mért a török nemzeti csapatra a Belgrádban zajló, 32. vízilabda Európa-bajnokság péntek délelőtti, harmadik, egyben záró csoportmeccsén.

Benedek Tibor szövetségi kapitány a játék képe alapján elégedett a 15 gólos különbségű győzelemmel,  de maradt benne azért némi elégedetlenség.

„Minden egyes játékosom megtette azt, amit vártam. Szép gólok születtek, s a védelmünk is remekül muzsikált. Természetesen kár azokért a helyzetekért, amelyek kihasználatlanul maradtak, valamint sajnálom azt a két ötméteres szituációt, amelyből a játékvezetők csak kiállítás adtak, mivel egyikből sem találtunk be végül emberelőnyben”

– értékelt a szakvezető a 24.hu-nak.

Elmondta, a 8-8-as kiállítási arányt nem tartja reálisnak, mert míg mi jobbára tiszta eszközökkel játszottunk, Törökország eléggé “tördelte”, szabálytalanságokkal próbálta lassítani a mérkőzést.

Bátori Bence az oroszok és a törökök ellen is remekül játszott Forrás: waterpolo.hu

Bátori Bence, a válogatott szélsője a kapitányával ellentétben nincs megelégedve a kialakult végeredménnyel. Leszögezte, a csapat kihozta magából a maximumot, kellőképpen sikerült felpörögniük a találkozóra, de legalább 20 góllal kellett volna nyerni.

“Nem jött össze, így meleg maradt a pite, meglátjuk este. Az oroszoknak szurkolunk, akiknek szintén nem mindegy, mit játszanak, hiszen ha a második helyen végeznek, az esetben könnyebb ellenfelet kapnak a legjobb tizenhat között”

– fogalmazott a világbajnok magyar pólós, aki emellett persze reménykedik, hogy a görögök nem verik meg hattal az oroszokat.

Mindenesetre az esti, 20.15-kor kezdődő meccsig marad a matek. A férfi tornán egyetlen olimpiai kvóta talál gazdára, de a szerb, a horvát és a görög csapat már biztos résztvevője a riói játékoknak. Amennyiben a magyar válogatott itt sem tud kvótához jutni, akkor áprilisban, Triesztben lesz még erre esélye, ott 12 csapat küzd majd négy helyért. Azon a viadalon öt, vagy ha az óceániai térség nem képviselteti magát, akkor hat európai válogatott vehet majd részt, mégpedig a kontinensviadalon elért helyezése alapján. Ebben a sorrendben nem szerepelnek majd azok a csapatok, amelyek előzőleg már szereztek kvótát.

(Dzsubák Tamás, Belgrád)

 

Vízilabda Európa-bajnokság, Belgrád, eredmény:

Magyarország-Törökország 20:5 (4:0, 4:1, 5:1, 7:3)
G.: Varga Dénes 6, Bátori, Hárai, Vámos 3-3, Varga Dániel 2, Erdélyi, Kis, Manhercz, ill. Sutalo 2, Sonemez, Korolija

A D-csoport állása:

 

1. MAGYARORSZÁG 3 2 1 40–19 +21 7
2. Görögország 2 1 1 29–14 +15 4
3. Oroszország 2 1 1 23–20 +3 3
4. Törökország 3 3 19–58 –39 0

További program:
férfiak, 3. forduló:

C csoport:
Grúzia-Olaszország 17.15
Németország-Románia 18.45
D csoport:
Oroszország-Görögország 20.15

nők, 3. forduló:
B csoport:
Olaszország-Horvátország 32:2 (8:0, 7:0, 8:1, 8:1)
Franciaország-Németország 12.30
Szerbia-Spanyolország 15.45

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind