Sport

Bernek Péter Európa királya lett 400 gyorson Izraelben

Hosszú Katinka és Cseh László is sikerrel vette a középdöntőt, készülhetnek a csütörtöki fináléra.

Hosszú Katinka 400 méter vegyesen aratott győzelme után rögtön következett Bernek Péter fináléja ugyanezen a távon, de a gyorsúszásban a netanyai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

A tavalyi dohai világbajnokság győztese féltávig a második helyen állt, de szinte együtt érték el a falat. 300 méter után már közel egy testhossz volt a magyar versenyző előnye, de nagyon kellett figyelni a hatalmas hajrát nyitó Paul Biedermannra. Szerencsére sikerült megtartani az előnyt, így meglett a nap második aranyérme.

Földházi Dávid a 200 méteres hátúszás döntőjében szinte végig a hatodik helyen haladt, végül abban a pozícióban is fejezte be a versenyt.

A szerdai nap utolsó fináléja egy csapatverseny volt, mégpedig a 4×50 méteres férfi gyorsváltó. A Takács Krisztián, Maxim Lobanovszkij, Lahota Oszkár, Mészáros Márk összetételű négyes az egyes pályáról indult. Takács jól kezdett, a negyedik helyen álltunk, utána egy kicsit hátrébb csúsztunk.  A magyar csapat országos csúccsal, holtversenyben Romániával végül a hatodik helyen ért célba.

Cseh László a 100 méteres hátúszás középdöntőjének első futamában volt érdekelt. A délelőtt felállított országos csúcs most nem jött össze, de az 50.10 másodperces idő így is futamgyőzelmét ért. Összességében a második legjobb idővel jutott be a csütörtöki fináléba.

A női 50 méteres mellúszás középdöntőjének első futamában Sebestyén Dalma a nyolcadik lett, így nem volt esélye bejutni a következő körbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik