Sport

Tornagyőztes a férfi kézilabda-válogatott

Esélyt sem adott Argentínának a nemzeti együttes.

A magyar férfi kézilabda-válogatott nyerte a debreceni Provident Kupát, miután vasárnap 13 góllal legyőzte az olimpiai induló argentin csapatot. A találkozó egyben a magyar szövetség korábbi kommunikációs igazgatója, Diószeghy Zsolt emlékmérkőzése volt.

Kezdetben a dél-amerikaiak szívósan tartották magukat, ezzel együtt nem forgott veszélyben a magyarok vezetése, pedig nem játszottak hiba nélkül. Bartucz László jól védett a félidő második részében, és a szünet előtt sikerült ellépniük a házigazdáknak.

A fordulást követően több mint egy percig hármas emberhátrányban is játszott a magyar csapat, de végül megúszta kapott gól nélkül. Kiegészülve aztán ismét a hazaiak akarata érvényesült, a csereként beálló Mikler Rolandnak pedig alig lehetett gólt lőni. A 39. percben, 19-10-nél időt kértek a vendégek, ám már nem volt visszaút a számukra.

A januári, olimpiai kvalifikációs Eb-re készülő magyarok ekkor már a közönségnek játszottak, nem volt azonos szinten a két válogatott. A hajrában hazai oldalon csak azért kellett izgulni, nehogy valaki megsérüljön a durva argentin védekezés miatt.

A tornán kívül játszott vasárnapi Fehéroroszország-Magyarország B mérkőzést 11-8-as félidő után a fehéroroszok nyerték 25-21-re.

Eredmény – Férfi kézilabda, Provident Kupa

Magyarország-Argentína 28-15 (14-9)
A torna végeredménye: 1. Magyarország 4 pont, 2. Argentína 2, 3. Fehéroroszország 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik