Sport

Storcz Botond és a villámbehívottak: úton Bakuba!

solti-laszlo-hajdu-jonatan(960x640).jpg (Array)
solti-laszlo-hajdu-jonatan(960x640).jpg (Array)

Elutaztak az első kajakosok Bakuba, az 1. Európa Játékokra. Az Eb-vel ellentétben itt nagy nevekkel találkozhatunk majd, szinte teljesen a tavalyi vb-keret utazik az egyelőre még titokzatos eseményre.

Attól nem kell félni, hogy a bakui Európa Játékok színvonalát rontja majd a magyar kajak-kenu válogatott, tekintve, hogy esetükben felnőtt világversenyről van szó (akadnak olyan sportágak a húsz műsorban szereplő között, amelyek utánpótlásvonalon képviseltetik magukat, így például a vízilabdázók).

Kozák Danuta, Kárász Anna, Kammerer Zoltán, Vajda Attila, hogy csak néhány nevet említsünk, igaz, az igazán nagyok még nem indultak útnak. A kapitány és a két első fecske viszont igen, félúton, Isztambulban beszélgettünk velük, a repülőtéren.

A miniküldöttség (melynek tagja még Schmidt Gábor főtitkár és Balogh Péter Dávid sajtófőnök) Bécsből, a török nagyváros érintésével jut el ugyanis Bakuig.

Fotó: MTI

„Nagyon várom ezt a versenyt, mert nekünk az egyébként három állomásból álló világkupa-sorozatunk nagyon korán van, májusban véget is ér, és az augusztusi, milánói kvalifikációs világbajnokságig már nincs meghatározó versenyünk. Nem tudjuk, hová növi ki magát ez a rendezvény, az Európa Játékok, ennek ellenére jó erőfelmérő ez a versenyzőink számára, különösen a kvalifikációs egységek szempontjából. Szerencsés az időpont is, nyár közepére azért az egyenlőtlenségek kisimulnak a nemzetközi mezőnyt tekintve” – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány az isztambuli repülőtér egyik kávézójában.

Kérésünkre rögvest bele is fogott az esélylatolgatásokba:

„Ami a kenusokat illeti: 1000 méteren Vajda Attilától azt hiszem, nem nagy elvárás a dobogós helyezés, csakúgy, mint a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kettőstől. 200 méteren a fiatal, tavaly még az ifjúsági világbajnokságon induló, majd aztán a felnőtt válogatottba bekerülő Hajdu Jonatán indul, tőle nagy eredmény lenne a döntőbe kerülés, ott pedig a 6-9. hely megszerzése.

A női kajakosoknál 5000 méteren egyesben Csay Renáta indul, a dobogó elérhető a számára, 200 és 500 méter egyesben Kozák Danuta képviseli hazánkat, úgymond címvédőként áll oda mindkét számhoz, nyilván úgy is akar majd hazatérni. 200 és 500 párosban Kárász Anna és Vad Ninetta versenyez, tavaly ők 200 méteren világbajnokok lett, így most az első háromban végezhetnek. Négyesben a világbajnok egység indul, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta, örülnék, ha a vb-arany után egy Európa Játékok-aranyat is begyűjtenének. Férfi kajak egyes 1000 méteren a fiatal Solti László képviseli a magyar színeket, tőle a B-döntős szereplés már jó eredménynek számítana, 200 méteren Dudás Miklós jó eredményt érhet el. 1000 méteren párosban Kammerer Zoltán Szalai Tamással indul, mint új egység, a 3-6. helyt várom tőlük. 200 párosban Tótka Sándor és Molnár Péter pontszerzés már reális lehet. Kammerer emellett négyesben is ott lesz Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Paumann Dániel mellett, tavaly ők világbajnoki bronzérmesek voltak, és eddig mindig a 2-5. hely valamelyikén végeztek, bízom benne, hogy most is.”

Solti László és Hajdu Jonatán útnak indult
Fotó: Sport24

Kemény névsor. Kérdés, mennyire lesznek erősek a többiek?

„Nem láttam még a rajtlistát, de azt hallottam, hogy mindenki teljes csapattal érkezik, ők is fel szeretnék mérni, hol is tartanak” – mondta a kapitány, aki diplomatikusan értékelte a hétvégi vb-válogatót:

„Nagyon színvonalas versenyeket láthattunk, voltak keresztbeverések, meglepetések, ami számomra azt mutatja, nagyon erős a mezőny, és mindenki teljes erőbedobással dolgozik.”

Fiatal kettős repült először

Ők tudták meg legkésőbb – vasárnap! – és ők lesznek ott leghamarabb Bakuban. Hajdu Jonatán és Solti László is az isztambuli reptéren várakozott a gépre, amikor megkérdeztük őket, fel vannak-e dobva. Jelentjük: fel!

Hajdu Jonatán, aki kenu 1-es 200 méteren indul: „A tavalyi vb-kerettagokat nevezték eredetileg az Európa Játékokra, én póttag voltam. Viszont a múlt héten Nagy Péter előtt nagy fölénnyel nyertem a válogatót, így vasárnap megtudtam, hogy utazok. A döntőbe kerülés a célom, én el is várom magamtól, mert csak európaiak lesznek itt, más kontinensről nem jönnek, így nem kell számolni az amerikai, a brazil versenyzőkkel. Persze, így is nagy eredmény lenne a döntő, ha pedig ott az első 6-ba be tudnék kerülni, akkor nem is tudom, mit éreznék.”

Solti László, aki kajak 1-es 1000 méteren versenyez majd: „Ahogy Botond is mondta, az A döntő abszolút a csúcsok csúcsa lenne, nagyon erős a férfi mezőny, K-1-ben helyt állni 1000 méteren rettentő nehéz. Abszolút hirtelen jött, hogy itt lehetek. Dombvári Bence vitte volna az egyest eredendően, de aztán a pozitív tesztje után benevezték Boros Gerit, viszont neki rosszabb volt a teljesítménye, mint az enyém legutóbb, és úgy döntött a szövetség, én utazok. A válogatón előttem az 1000 négyes tagjai végeztek. Ha talán kapnék egy olyan középfutamot, ami kevésbé erős, akkor talán meglehet a döntő, borzasztóan örülnék neki.”

Dobos Sándor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik