A finn-svéd közös rendezésű torna első nagy meglepetésére nem sokat kellett várnunk: a svájciak a nyitónapon 3-2-re legyőzték a házigazdákat Stockholmban. Vasárnap sem illetődtek meg: hatalmas küzdelemben felülmúlták az esélyesebbnek tartott kanadaiakat is. A svájciak már az első harmadban vezetést szereztek, ez aztán a semmibe veszett: a második harmadban egyenlítettek a kanadaiak, majd a harmadik harmad nyolcadik percében már át is vették a vezetést. A 13. percben aztán óriási kavarodás volt az észak-amerikaiak kapuja előtt, a vége az lett, hogy a korong becsorgott, a bírók pedig megadták a gólt. A hosszabbításban sem jutottak egymással dűlőre a csapatok, végül a szétlövésben a svájciak bizonyultak jobbnak.
A 4-1-es végeredményből nem is látszik, de a Pat Cortina irányította németek is közel kerültek ahhoz, hogy meglepetést okozzanak. A második harmadban Ilja Kovalcsuk két góljával elhúztak az oroszok, a németek a harmadik harmadban szépítettek, sőt szereztek egy második gólt is, amit a bírók érvénytelenítettek. Ezután Kovalcsuk megadta nekik a kegyelemdöfést, mesterhármasa után pedig még egy üres kapus gólt is lőttek az oroszok.
Az egyik esti mérkőzés is nem várt fordulattal indult: azon az amerikaiak találták magukat egygólos hátrányban a lettekkel szemben. Ahogy ez az első napon az osztrákok ellen sem jelentett gondot számukra, ez alkalommal sem kellett sokáig izgulni a szurkolóiknak: a kapott gól után egy perccel egyenlítettek, majd újabb két perc elteltével már meg is fordították az állást. A harmadik harmadban pedig egyértelművé tették győzelmüket (4-1)
Ezzel szemben az utolsó percig izgalmas volt a másik esti találkozó. A norvégek és a dánok viadala a harmadik harmad vége felé 2-2-re állt. Végül Thoresen találata döntötte el a meccset a norvégok javára. A játéknap első két mérkőzésén a francia válogatott az osztrák együttest, míg a fehérorosz a szlovén csapatot győzte le.