Yes and no concept.
Poszt ITT

Gyarmati Andrea: Van, akivel cserélnél életet?

Gyarmati Andrea
Gyarmati Andrea

Úszó-dokinéni. 2017. 09. 02. 10:00

Rossz napod van? Elkélne pár jó tanács, hogyan rángasd ki magad az elkeseredettségből?
Korábban a témában:

Vannak napok, igaz, hála Istennek, elég ritkán, melyeket jobb lenne átaludni. Amikor mindaz, ami hiányzik vagy fáj, sokkal intenzívebb, amikor úgy érzem, nincs a Földön senki, aki olyan szomorú, mint én, és közben elég rendesen képes vagyok sajnálni magamat.

Mindez nem idegen az emberi lélektől. Van, hogy sokáig búslakodsz, és van, hogy tudsz magadon segíteni.

Elismerem, ez magánügy, mindaddig, míg az egyes ember történetéről van szó. Ám azonnal akár közügy is lehet, ha van a birtokodban, vagy kitalálsz néhány (olykor nem is néhány) technikát,

ami segíthet másoknak is kijönni az aktuális gödörből.

Ez most egy ilyen írás lesz. Amolyan „segíts magadon, az Isten is megsegít”, ami eszedbe juthat, ha borongós a hangulatod.

Hogy olvasni jó, körülbelül azóta tudom, amióta egyik betűt meg tudom különböztetni a másiktól. Hogy a mozgás, pontosabban a sport segít, ha elkenődtem, szintén nem újdonság. Sőt, azt is tudom 2012 óta, hogy az írás is sok örömet jelent számomra. Mégis előfordul, hogy mindezek semmit sem érnek, mert nincs türelmem olvasni, nem jut eszembe semmi, amiről írnék, és ha elindulok futni, húsz méter után meg akarok fulladni.

Három fegyverünk van a szorongások ellen, a kapcsolatok teremtése, a szembenállás és a vállalt magány. Tudunk jóban lenni a világgal, ez a kapcsolatteremtés képessége. Tudunk nemet mondani arra, ami ellen erkölcsi érzékünk tiltakozik – ez a szembenállás képessége. Tudunk egyedül maradni, ha éppen arra van szükség – ez a vállalt magány

– írta sok éve Popper Péter.

Sad young woman.
Fotó: Thinkstock

Rendben, de mit kezdjek ezzel egy csendes hétvégén?

A munka, az elfoglaltság mindig jót tett. És ráadásul az én szakmámban ez mindig emberi kapcsolatokat jelent. Sok helyen szívesen látnak akár látogatóban is, elég rendes baráti köröm van,

de amikor magam számára is elviselhetetlen vagyok, nem szívesen terhelek senkit a nyavalygásommal.

Jóban lenni a világgal általában nem esik nehezemre, de vajon amikor elégedetlen vagy, tudsz jóban lenni magaddal?

Érdemes először is felállítani a diagnózist, meghatározni, éppen mi bajod. Néha már az is elég a továbblépéshez, ha rájössz, mi bánt tulajdonképpen. Mert ha leírod (mondjuk, mert grafomán vagy, mint én), vagy simán csak megfogalmazod magadnak a dolgot, csomó mindenről kiderül, lehet másképp is beállítani.

Ahány ember, annyiféle, de azért a gondok és az örömök nem olyan bonyolultak.

Lehet, beteg vagy, vagy beteg valakid, akit szeretsz, és nem tudsz rajta segíteni. Ez emberpróbáló helyzet, nem könnyű jól csinálni, de nem is lehetetlen. Lehet, anyagi, munkahelyi gondok gyötörnek, lehet, valóban magányos vagy, esetleg kapcsolaton belül vagy az. Lehetsz sértett, érezheted úgy, elbántak veled, és az is megesik, megteszel mindent valakiért, ami végül mégsem elég. A kapcsolatok néha megbicsaklanak és olykor te sérülsz.

Szerencsés csillagzat alatt születtem. Bőven jutott örömből és elismerésből. Kaptam, kapok lehetőséget a munkára, az önkifejezésre, arra, hogy hasznosnak érezzem magam.

Mindig is voltak és vannak ma is feladataim, mégis gyakran érzem, hogy nem vagyok elég jó.

Hogy több és jobb kéne legyek, és amikor ez így megfogalmazódik bennem, elszégyellem magam az elégedetlenségemért. Másnak jóval kevesebb jut, mégsem nyafog.

Mi ment meg a szomorúságtól? Van-e titok, nem tudom, de abban biztos vagyok, sokat segíthet, ha képes vagy körbejárni egy adott problémát és önsajnálat nélkül ránézni a helyzetedre.

Mindig feltehető az a kérdés: cserélnél-e bárkivel életet.

Hát, én nem igazán.

Kapcsolatok szintjén mi múlik rajtad elsősorban? Az, ahogy a helyzetet látod. Az a bizonyos félig tele vagy félig üres pohár sokszor nagyon fontos.

Empty,half and full water glasses . Isolated on white
Fotó: Thinkstock

Tudom, amit most írok, okoskodásnak is tűnhet, de hidd el, nem az. Nem életbölcsesség, talán csak egy technika, ami nekem segíteni szokott.

Vegyél egy papírt, és írjál fel, mondjuk, tíz dolgot, amire büszke vagy.

Lehet akármilyen apróság, a lényeg, hogy a sajátodnak érezd, és tényleg örülj neki.

Aztán írj tovább. Sorold fel, legyen az is tíz, hogy jelen pillanatban mi bánt, mi fáj. Legalább a feléről ki szokott derülni, hogy orvosolható. Természetesen nem drámákról beszélek, de fájdalom, sérülés, bántás, még magány is enyhülhet, ha kicsit módosítasz a nézőpontodon.

Egy tanárnőm mondta egyszer: dráma az, amit tíz év múlva is annak élsz meg, a többi gond elvész az idő sodrában, tán csak egy hangulat marad belőle, és nem is érted mi okozott feszültséget, szomorúságot.

Mi van még?

Nézd a fonákját, próbáld megtalálni az általad nehéznek megélt helyzetben, hogy mi az, amiért ez mégiscsak jó, amiért megéri.

Találd ki, hogyan lehet akár ebből is valami jót kihozni.

Nekem sokat segít a mozizás. Életem kisebb és nagyobb kellemes vagy örömteli eseményei képesek átsegíteni a nehéz helyzeteken.

És még valami: minden változik, tehát az aktuális bajod sem marad így örökre.

Találd ki, mi szerez örömet, és tégy érte. Néha egy beszélgetés, egy elejtett mondat képes kipörgetni a negatív spirálból.

Talán szerencsém volt, talán nevelés és önnevelés is van benne, nem ez a lényeg:

az optimizmus és persze a nevetés mindig előrevitt.

Az, hogy megpróbálom megtalálni mindennek a jó oldalát, ha nem is azonnal, de sokat segített egy-egy nehéz élethelyzetben.

Remény és bizalom és hit a jobb jövőben, ami nem sokára lesz, hanem hamarosan, akár már holnap.

Mozizás, mondom, tehát emlékek, és hogy mindjárt illusztrálva is legyen a félig tele, vagy félig üres pohár, íme, a történet a régmúltból, ami tegnap, csupán attól, hogy eszembe jutott, segített.

Félévi bizonyítványosztás előtti időszak. Az én nem éppen eminens, de látszólag, mondom, látszólag igyekvő kisfiam előadja a nagyjelenetet, mely szerint te, anyukám, olyan szorgalmas vagy és annyit dolgozol, jönnék segíteni neked. Már körzeti orvos vagyok, való igaz, nem kevés a dolog (ez most sincs másképp), és néha elkísérhet. Jó napok ezek, együtt vagyunk és „gyógyítunk”. Rendelés, majd címek. Közben beszélgetünk.

Szigetszentmiklós, 2016. június 21.
Bizonyítványok az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanévzáró ünnepsége előtt Orosházán 2016. június 21-én.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Na, szívem, milyen lesz a bizonyítványod? – kérdezem.

Tudom, nem kitűnő, de az utóbbi időben csupa jó jegyet hozott, tehát reménykedem, hogy javított.

– Lesz két négyesem – mondja, miközben szeme se rebben.

Én, a perfekcionista, örökké kitűnő (na, nem mindenben, csak az osztályzataimban) kihúzom magam. Na, ugye. Mégiscsak javított, csupán két négyes lesz… hurrá!

– Szuper, büszke vagyok rád! A gyerek hallgat.

Délután Apuval van, és Apu, aki egyébként vérprofi, és igencsak ismeri a dörgést, szintén benyeli a szöveget.

Amikor hazaérnek, nagy büszkén meséli, hogy a gyerek azt mondta, két négyes lesz. Móci hallgat.

Megbeszéljük, milyen remek család is vagyunk mi, és milyen szuper kisfiú Móci. Teljes a boldogság, mindenki mosolyog. Senkinek nem jut eszébe, hogy épp ma volt bizonyítványosztás, tehát az én kisfiam nem véletlenül akart ma nagyon velem lenni.

Másnap azonban mindenre fény derül.

A két négyes stimmel, tehát támadhatatlan, ám nem csupán kettő, hanem mindössze.

Hát, így esett.

Eltelt azóta nem kevés idő. Néha, mint tegnap is, ha eszembe jut a történet, elmerengek, hogy bár az én gyerekem, velem nőtt fel, de nekem ilyen sose jutott volna eszembe.

Annyit biztosan ért ez a történet, hogy nekem segített egy szomorú hétvége után megnyugodni, és bízom benne, neked is  szereztem vele néhány vidám pillanatot.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.