Immár elcsitultak a hullámai a vizes vébének, sok víz lefolyt azóta a Dunán, izé.
Emlékszem, mikor annó néztem az USA-Magyarország vízilabdameccset a pekingi döntőben, fizikai rosszullétet éreztem izgalmamban, mert vezettek az amcsik, csodálkozva néztem magamat, hogy úgy látszik, bennem is van egy ilyen nagyon erős rétege ennek az ösztönös közösségi érzésnek.
By the way, azon a meccsen Kemény Dénes megállította a játékot, kavart valamit, és a folytatásban elkezdtünk menni fölfelé és vezetni, végül megvertük a nálunk hangyányit nagyobb ország vízilabdacsapatát, mint kopasz a ligetvédőt, akkor láttam, hogy mi is az a csapatkapitány, meg hogy Kemény Dénes tényleg tud valamit.
Ezzel a vizes vébével nemcsak az volt a baj, hogy kicsivel többe került, mint ígérték (2015-ben 8 milliárdról volt szó, most 160 milliárd fölött tartunk), hanem hogy ez kampányköltség. Kevés közösségi esemény képes olyan intenzív érzelmi egységet, lelkesedést, azonosulást és sikerélményt kínálni, mint a sport, átívelve a szélsőséges politikai megosztottság és a gyűlölet lövészárkai fölött, nem véletlen, hogy a politikusok szeretnek sütkérezni az aranyérmek fényében, hátha rájuk is vetül belőle valami, és ezért semmi sem drága. Ez volt a vizes vébé célja, nem más.
Ha az ország (a rendszerváltás óta eltelt) 27 évben nem tudta megoldani a problémáit, akkor valami mást kell adni, mondja valahol Tölgyessy Péter. Felelős bűnbakot, a régi nemzeti nagyság mítoszait és a sportot, mely logikában nagyon jól meg van a helye a stadionépítésnek, és a vizes vébének is, tesszük hozzá.
Én azért ezt nem gondolnám, sztem sokkal inkább azért vagyunk sikeresek a relatíve periferikus sportokban, mert az ötvenes évek sportpolitikai döntései olyan sportágak támogatását preferálták, melyek viszonylag olcsóbbak és kevésbé népszerűek, tehát kisebb konkurenciával kell megküzdeni. A tavalyi Eb-s focisikerek is megmutatták, mennyire ki vannak éhezve az emberek a sikerre és a közös boldogságra, mindenkiben ott van az ösztönös hazaszeretetnek ez a rétege, ami erősebb nála és aminek semmi köze a mainstream politikához, mely erre az érzésre utazik, ezért mondjuk, hogy a vizes vébé kampányesemény volt.
És a népeket nem érdekli, hogy mibe fájt ez, a szekta tagjait amúgy sem érdekli az égvilágon semmi, se a korrupció, se a sorosozás, se a putyinozás, se az erőszak, „mi a nemzeti értékeket felvállaló politikusokra szavazunk”, mondja az ideáltipikus jobbos szavazó (index május 11.), és ebben (is) téved, mert a jelen politika nem a jövőé. A jövő felélésére épül, csak a támogatók, lojálisok, rokonok és üzletfelek rétegének jó, akik kábé annyian vannak, mint a tesisek vezette fidesz vizesnyolcas államszektájának tagjai.
És ez pont elég lesz a hatalom megtartásához és az ország végső balkanizálódásához.
