Nem vagyok a kordonok híve. Szeretném, ha a Pride résztvevői végre békésen vonulhatnának. Szeretném, ha egy olyan országban élnék, ahol nem kell félni attól, hogy idióták, sötét eszmék vallói nekimennek a másképp élőknek, másképp gondolkodóknak. De nem vagyok a védtelenség híve sem. Az idén én nem vagyok otthon, így nem tudok jelen lenni, de nem szeretnék tiszta idegben aggódni a barátaimért, akik nyilván nem késekkel és gázspray-vel mennek vonulni.
Talán így van vele a rendőrség is. Kárhoztatja a sajtó a közleményüket, amelyik nem mond se bút se bát, de hát könyörgöm, jelen pillanatban a BRFK mit reagálhatott volna? Ahogy mondják, eddig ellentüntetést vagy egyéb kedves megnyilvánulást nem jelentettek be, de szerintem (és gondolom szerintük is) bármi megtörténhet. Mert ugye hangos fenyegetésünk már van. És talán nem üres szavak ezek. Ne higgyük, hogy nem forrong tovább például a Hatvannégy Vármegye. És ugye könnyen előfordulhat, hogy „utcabállá fajul a felvonulás”, és akkor ők valóban nem fognak tétovázni. Se ők, se a haverjaik, a hasonló véleményeket megfogalmazók. Elsőre mondjuk pont nem értettem, miért éppen a kordonnélküliség csapta ki náluk a biztosítékot és érezték azt, hogy meg kell érinteniük a sötét jegyet. De aztán világos lett. „Az elmúlt két évben azt mondtuk, hogy ha már nem sikerült ezt – az egyébként külföldről importált résztvevőkkel, a homoszexuális közösség többsége által is elutasított –, provokációt megakadályoznunk, akkor legalább sikerült ketrecbe zárni és a társadalom elől ezáltal elzárni” – fogalmaz a szóvivőjük, Barcsa-Turner Gábor. (Aki amúgy csak lebegtet, a „megtorlás” kapcsán titokzatos ellenlépésekről és meglepetés erejéről beszél, így nem tudható, merre-meddig próbálnak majd elmenni a felvonulók ellen. De feltételezem, hogy útjuk inkább a fizikai sík felé terelődik.)
A Neticle kutatócég a 2015-ös évet monitorozta (a netet vizsgálták, azon belül is a blogok, fórumok, hozzászólások hangnemét) egy egyedi nyelvi elemző rendszer segítségével, és arra jutott, hogy a közvélemény az LMBTQ emberek mellett áll. Döbbenetes volt a százalékokban is kiemelkedő támogatottsági arány: 75-80 százalékban vagy semleges vagy elfogadó véleményt fogalmaztak meg a vizsgált (széles) körben. Ez a szám úgy különösen érdekes, hogy gyors növekvő szimpátiát mutat: még a megelőző évekhez képest is 10 százalékkal magasabb. Ez csodás, gondolhatnánk. De ez a helyzet az utcán is? Hát nem igazán.
„Felszólítunk minden, nemzetünk megmaradásáért és tradicionális értékrendünk védelméért tettekre képes szervezetet és nacionalistát, hogy tiltakozzon megjelenésével a súlyosan közerkölcssértő és a társadalom számára rendkívül ártalmas deviánsmenet (sic!) ellen! A deviáns törekvések ellen a leghatározottabban fel fogunk lépni” – zeng példádul a vármegyések szava. Para. Főképp. hogy azt sem lehet tudni, mi számít deviáns törekvésnek? Egy férfi szoknyában? Egy csók? Vagy maga a tény, hogy valaki vonul?
De szerencsére nem efelé haladunk. 2016-ban példádul örvendetes új lépésként több hazai cég, szervezet és közösség a felvonulást megelőző héten kiállt nyíltan az LMBTQ emberekért. Egyre többen csatlakoztak a Nyitottak vagyunk #happyprideweek „kampányához”, és szivárványosodtak be – ahogy a posztjaik is mutatták. És mint a mostani folyamatos hörgés is kiemeli: szükség van a kiállásra, a színvallásra. Különösen azért, mert nálunk extra nagy a veszély, hogy hátrányos megkülönböztetés ér minket a munkahelyünkön. A Gemius tavalyi adatai szerint 52 százalékunk találkozott már a dologgal, szemben a 35 százalékos nyugat-európai átlaggal. És ugye nem csodálkozunk, ha megtudjuk, mely másság képviselői ütköznek a legtöbb falba? Igen, bingó, a romák és az LMBTQ emberek. Nekem egy buzi ne dirigáljon, mondja a Nagy Ember, hazája fia. Ne csicskáztasson engem egy fartúró, fogalmaz, ha választékos akar lenni. Tök mindegy, a felette állónak milyen értékei vannak, mennyire felel meg a feladatnak. De fordítva ugye oké: ő pattogtathat és bánhat emberhez méltatlan módon polgártársával? Vagy az is okés, ha őt táncoltatja egy hozzá hasonszőrű, csak jaj, nehogy sötétebb legyen a bőre! Nehogy a saját neméhez vonzódjon! Mert akkor… mi történik akkor? Jó hír viszont, hogy talán kikopik előbb-utóbb ez a bornírt mentalitás, hiszen ugyanezen felmérés alapján a jelenlegi diákok nyitottak, több mint nyolcvan százalékuk az elfogadás mellett voksol. És tény: a kutatások szerint a nyitott cégeknél dolgozó emberek boldogabbak, és maguk az ilyen vállalkozások is sikeresebbek üzletileg. Minden változáshoz idő kell. A nyitáshoz is.
És akkor vissza a kordonhoz! A fizikaihoz. Aminek kapcsán le kell szögezzem, hogy mindig lenyűgöz a szűk látókörű emberek perspektívája. Érdekes azt látnom, miként tekeredik a fejükben az élet és annak minden tapasztalata. Tehát a kordon az ő szemükben azt szimbolizálta, hogy ezeket a beteges állatokat be lehet (be kell) zárni. Hogy ketrecbe valók. Vagy rosszabb esetben: rács mögé. Tehát a Pride résztvevői undorító és veszélyes fenevadak vagy kriminális elemek. Az nem jutott eszükbe, hogy ez a rács mást jelent? Hogy éppen azt mutatja, micsoda sötétség van a túloldalon? Hogy ez a rács inkább olyan, mint amikor növekvő facsemetéket védenek a vadak ellen. És sajnos azt hiszem, a mi Pride-unk még nem hajtott akkora lombot, hogy meglegyen a védelem nélkül. Még szükség van pár évgyűrűre. De hiszem, hogy nem kell már sok. Biztat, hogy tavaly békés és zavartalan volt a menet. De ne feledjük a 2015-ös akasztott szivárványos bábot, vagy a hecckampányt a hamis tangás-kisfiús fotóval… Minden elismerésem a török Pride szervezőinek, akik a vízágyúkkal szemben is azt mondták: „Nem félünk, itt vagyunk, és nem változunk meg. Ti vagytok azok, akik félnek, ti fogtok megváltozni és ti fogtok hozzászokni.” De kérnék még egy kis türelmet. Hiszek abban, hogy segít a párbeszéd. Nem azt mondom, hogy jaj, parázom, ne provokáljunk. Hanem azt, hogy ne így provokáljunk. Mert a nyers erőszakba belefutni nem kéne. És csak ez van a túloldalon.
