Közélet

Ott lesz a Pride-on a Momentum Mozgalom is

Fekete-Győr András pártelnök kiállt, és szépen elmondta (szinte pislogás nélkül!), hogy miért jó a felvonulás.

Karakán kiállásnak is nevezhető videót töltött fel a Facebook-oldalára a Momentum Mozgalom szombaton, amiben arra bíztatnak mindenkit, menjen el velük a Pride-ra, a melegjogokért tartott felvonulásra.

Fekete-Győr András pártelnök szerint politikai közösségként mennek el, mert nekik “ez nem téma”, ez alap. Azért, mert 2017-et írunk, ők pedig abban nőttek fel, hogy a”szerelemnek nincs színe, nincs nemzetisége, nincs neme”. Ez nem konzevatív, liberális, jobb vagy baloldai téma – állítja.

Ez arról szól, érti-e valaki a 21. századot. Még a 80 éves Ferenc pápa is jobban érti ezt, mint a politikusaink, legalábbis Fekete-Győr szerint.

Ők márpedig rá akarják iránítani a kormány figyelmét, hogy amit a családról gondolnak, az idejétmúlt és kirekesztő. Felsorolja, Orbánék szerint kik nem alkotnak családot. Egy meg nem nevezett politikust is idéz, miszerint be kell tiltani a Pride-ot, mert már minden joguk megvan a melegeknek.

Ellenben a pártelnök szerint nincs meg, pedig az lenne a legjobb, ha meglenne, és nem lenne szükség több Pride-ra. A Critical Mass biciklis felvonulást hozza fel példának, amit azért szüntettek be, mert elérte a célját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik