Kaszó, 2017. május 14.
A fák koronái között futó lombkorona tanösvény részlete a Somogy megyei Kaszón 2017. május 14-én. A napokban átadott, mintegy 50 millió forintból megvalósuló beruházás keretében 9,5 méter magasan és 124 méter hosszan készült el a tanösvény.
MTI Fotó: Varga György
Poszt ITT

Gerlóczy: Értekezés Magyarország kilátóállományáról

Gerlóczy Márton
Gerlóczy Márton

író, publicista. 2017. 06. 17. 16:40

Igazságtalan verseny ez, hiszen tudjuk, a fák nőnek, a kilátók viszont nem.
Korábban a témában:

Szabolcs- Szatmár-Bereg megye legmagasabb pontja a Kaszonyi-hegy, de jelentős még a Hoportyó is. Ha ezt a kettőt egymásra tennénk, 423 magasra hágnának, de nem tudjuk egymásra tenni, ezért – mint azt a hétvégén tett látogatásom során tapasztaltam –, a környéken meglehetősen sok kilátót építenek. A kilátófejlesztési program nem pusztán ezen a környéken, de az ország egész területén virágzik, rég hiányzott már egy országból annyi kilátó, mint innen, Magyarországról. A Szatmári-síkságon a kilátók különösen fontosak, hiszen – bár első látásra a vidék geomorfológiailag tökéletes síkságnak mondható, magasságkülönbsége a legmagasabb és legalacsonyabb pontja között csekély, vagyis még 15 métert sem tesz ki –, növényvilága rendkívül gazdag, és ezek a növények, mint a kárpáti sáfrány, a kockás liliom, a réti kardvirág vagy a tavaszi tőzike igencsak megkeserítik a messzire nyújtózó táj csodájában gyönyörködni kívánó utazó életét, és akkor még egy szót sem szóltunk a kilátók legmakacsabb ellenségeiről, a fákról. Nem egy kilátót láttam az út mentén, ami a legnagyszerűbb és legönzetlenebb tervezői szándékok ellenére sem volt képes az undok fák fölé nyúlni, vagy időközben, a kilátó átadása óta, a fa nőtte túl az épületet. Igazságtalan verseny ez, hiszen tudjuk, a fák nőnek, a kilátók viszont nem. Egyáltalán nem. Ezért van az, hogy sok helyen az ember felmászik a kilátóra, de onnan, a szemet gyönyörködtető semmi helyett, pusztán egy fa lombjára lát. Ez még önmagában nem lenne nagy baj, de ezekről a tölgy-és fenyőfákról az égvilágon semmit sem lehet szedni, a kilátók tervezésekor – talán a helyismeret hiányában -, az esetek többségében azzal követték el a legnagyobb hibát, hogy nem a régió kilátóbarát fáinak közelében húzták fel őket. Az irány tehát jó, a szándék nemes, de van hová fejlődni. Gondolkodjunk el azon, vajon nem érdemesebb-e a kilátókat diófaligetekbe, vagy alma-, körte- és szilvafák közvetlen közelébe megálmodni, hogy ezekről a fákról, a kilátók segítségével elérhessük a magasabban érő gyümölcsöket, és vajon nem lenne-e érdemesebb a felnövekvő generációkra, unokáinkra és dédunokáinkra is gondolva, a már megépült kilátók közelébe ugyanilyen vagy még lédúsabb gyümölcsöket termő fákat ültetnünk. Szerintem dehogynem.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

The rescued private owned submarine UC3 Nautilus that sank on Friday 11. August, are dragged into Copenhagen Harbor 12. August 2017 by the Salvage ship Vina. The Swedish journalist Kim Wall which was on board the submarine is still missing. Owner and Captain Peter Madsen was rescued and charged with negligent manslaughter. (Foto: Jens Noergaard Larsen/Scanpix 2017)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.