Poszt ITT

Gerlóczy: Osai község 25. lakójának küzdelmes hétköznapjai 7-8.

Gerlóczy Márton
Gerlóczy Márton

író, publicista. 2016. 12. 16. 10:29

Rozsdás üstbe került szerzőnk, ráadásul alágyújtottak, mint a marhalábszárnak. Tudósítás Japánból.
Korábban a témában:

A guemonburo

A harmadik este Chika-chan azt mondta, eljött az idő, kipróbálhatom a fafűtéses fürdőkádat, a goemonburót.
– Közvetlenül lefekvés előtt kell kipróbálni, Márton san – mondta, és ahogy mondta, látható volt, hogy a goemonburó nem fürdőkád, nem könnyed hétköznapi kikapcsolódás, hanem különleges alkalom.

Ez a goemonburo egy üst, amely egy kályhába van beépítve, meg kell tölteni vízzel, alá kell gyújtani, mint a gulyásnak, és kész. Mi sem egyszerűbb. A három négyzetméteres, betonból épült fészerben vaksötét volt, úgyhogy én segítettem Chika-chan-nak egy zseblámpával világítva. Meg volt győződve arról, hogy a bambusz ég a legjobban, és, ha a bambusz ég, akkor minden más is lángra kap, de a vastag, kissé nedves fa nem kapott lángra, hiába fújta Chika-chan egy bambuszfurulyával, mely praktikát mindenféleképpen honosítani áll szándékomban, a bambusz nem égett olyan nagyon, és az sem tűnt túl jó ötletnek, hogy az újságpapírt nem a tüzelő alá helyezve gyújtotta meg, hanem meggyújtva próbálta alá tuszkolni, úgyhogy cseréltünk, hoztam gyújtóst, ő világított a zseblámpával, és pár perc múlva már lángolt is a magyar tűz a goemonburo kályhájában.– Óóóó! Á! Hmmm! Szép munka – mondta Chika-chan. – Nagyon szép munka! Most már mehet rá a vastagabb fa.
– Mennyi kell ennek?
– Negyven perc.
Bementünk a házba. Chika-chan visszaült a számítógépéhez, én pedig az ablakból néztem ahogy ömlik a füst kifelé a fészerből a telihold fényénél. Amikor tíz perccel később kimentem, hogy ellenőrizzem a tüzet, a fészerben akkora füst volt, hogy semmit sem lehetett látni. Csípte a szememet, kaparta a torkomat. Kéményt, az isten tudja miért, nem építettek a goemonburóhoz, így a füst a kályha repedésein, majd a fészer tetejének repedésein és egyetlen, gyékénnyel takart ablakán távozott.

Miközben ellenőriztem a víz hőmérsékletét, a tüdőm mélyére szívtam a rendkívül jól égő bambusz édeskés égéstermékét, majd kimenekültem a fészerből.
– Ez nem az igazi! – mondtam Chika-chan-nak.
– Türelem, Márton san, mindjárt megnézem, jó lesz.
– Nem annyira fontos.
– Türelem, minden rendben lesz.
Még kétszer néztem meg a füstölgő fészert, de másodjára már nem mertem bemenni.

Szeretem én a meleg fürdőt, a kályha melegét, de minálunk nyugaton a füst a kéményen, és nem a lakáson vagy a konyhán át távozik, meg aztán a fürdőzést is ismerjük, az ott nálunk egyfajta kikapcsolódás, kellemes élmény, és nem jár füstmérgezéssel, ahogyan Kinosakiban sem, ahol tíz évvel korábban lubickoltam boldogan egy onsenben.Visszamentem a szobámba olvasni, majd megoldja Chika-chan, ha akarja, gondoltam. Fél óra múlva megjelent a szobámban.
– Már szellőztetek. Pár perc és mehetsz.
– Köszönöm.
– Még valami! Mi japánban általában úgy szoktuk…
– Előtte le kell zuhanyoznom.
– Így van. Nagyon jó!
Törülközőt kötöttem magamra, és mentem a fészerbe. Útközben kicsit megrándult a nyakam, mert túl későn jutott eszembe a pókháló. Nyolc- tíz fok lehetett, este 10 óra, nem állítom, hogy nagyon jól esett volna a mosakodás a sámlin ülve a hideg vízzel. A fészerben tömény füstszag volt, de már valamelyest kiszellőzött. Ahogy bekapcsoltam a zseblámpát, láttam, hogy a goemonburo felszínén egy vágódeszka szerű falap úszik. Arra kellett rálépnem, hogy ne égessem meg a talpamat.

A zseblámpát a sámlira tettem, elfordítottam, hogy a falat világítsa, és lassan, mellkasig elmerülve beleereszkedtem a forró vízbe. Úgy gubbasztottam a goemonburóban, mint az anyaméhben. Valami madár szállt le a fészer tetejére, lépkedett a hullámlemezen kemény karmával, károgott egyet, aztán elreppent.

Különböző színben táncolt és keveredett a füst, a lehelet és a meleg víz gőze az zseblámpa fényében. Lekapcsoltam. Ott fürdőztem a vaksötétben egy füstös fészerben, hallgattam a tengert Kakeroma szigetén egy rozsdás üstben guggolva, mint egy kiló marhalábszár.

 

 A második éjszaka

Hosszas tanakodás után rájöttem, hogy a hidegnek egyetlen ellenszere van: a meleg.

Nincs sok dolog, amit jobban megvetnék, mint a ruhástul, zokniban alvó embert, undorodom attól, ha valaki annyira elengedi magát, hogy nem képes levetkőzni, és ruhástul dől az ágyba egy fűtött lakásban, de igazából ez most nem tartozik ide, Osaiban a második éjszakámon fel kellett vennem a harcot a hideggel.

A szerző fotója

Délben még úsztam a tengerben. Öt fokkal melegebb volt a vízben, mint odakint, de így is egyedül úsztam az öbölben, a szigeten, de talán egész Japánban is.

Három pár zoknit hoztam magammal, mert három hónapra hagytam el az országot, és ezt a három pár zoknit fel is húztam szépen a lábamra. Két pólóban, nadrágban, a nyakam köré tekert törülközővel, az elektromos párnával és három takaróval készülődtem az éjszakára.

A kopasz fejemet törülközővel takartam le, két okból: hogy ne fázzon, és ne világítson a szemembe a hősugárzó fűtőszála. Remekül aludtam.

Reggel hoztam Chika-chan-nak Sesouból cigarettát, illetve Boldog Tojást, amiből csak napi két csomag érkezik a boltba a kedvenc gazdájától, ezért, ha meg akarjuk szerezni, nyitásra érdemes érkezni. A japán vidéken később kelnek, mint a magyar vidéken, reggel nyolckor alig látni embert az utcán, igaz, utcát is alig látni. Chika-chan sem mászott ki a szobájából kilenc óra előtt.
– Remekül aludtam – mondtam.
– Örülök – felelte Chika-chan.
– Ma már nem fáztam. Három zokni volt rajtam.
– Igen.
– És két póló. Meg nadrág. Furcsa volt.
– Mi volt furcsa? – kérdezte Chika-chan.
– Ruhástul aludni.
– Miért, tegnap hogy aludtál?
– Hát egy alsónadrágban, pólóban, ahogy szoktam.
– Úristen! Otthon is így csinálod?
– Igen.
– És nem fagysz meg?
– Nem. Otthon fűtjük a szobákat. Orosz gázzal.
– Áááá, tényleg, Európa!
– Igen. Mi a hidegben fűtünk.
– Igen, ti fűtötök.

Chika-chan nevetett. Végignéztem rajta. Ugyanabban a ruhában jött ki a szobájából, amiben este elment lefeküdni. Ettől kezdve ugyanabban a ruhában voltam három napig én is, éjjel-nappal, és meg kell mondjam, valahogy kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam ebben a kellemes állandóságban.

Mintha egyetlen, összefüggő, három nagy alvással megszakított nap lett volna az a három.

A következő éjszakán már be sem kapcsoltam a párnát és a hősugárzót.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. május 10.
Egy anya a szülés előtt, mellette férje a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ Szülészet-nőgyógyászati Osztályán 2015. május 10-én, a születés hetén. A születés hetét minden évben, az anyák napja utáni héten rendezik. Fiuk, Barnabás 3675 grammal, egészségesen született, harmadik gyermekként.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.